Ting az olimpiai sikerekből merítene

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 25. 14:08
Vasárnap az Északír Kupa első fordulójával kezdetét vette a 2008-2009-es sznúker szezon. A visszafogott előző idény után csúcsformában várja a tornát a kínai Ting Dzsu-huj, aki honfitársai szenzációs olimpiai teljesítményére alapozva bizakodik a jó kezdésben. A új szezonban nyolc ranglistaverseny és egy jelentős meghívásos torna szerepel a naptárban, új helyszínként a Közel-Keleten is harcba szállnak a versenyzők a Bahreini Bajnokságon.


Vasárnap az első fordulóval útnak indult az új sznúker-szezon Belfastban az Északír Kupán. Három és fél hónapja, május elején Ronnie O'Sullivan győzelmével záruló világbajnokság után ismét asztalhoz lépnek a legjobbak a ranglistapontokért és a trófeákért.

 

Az év végén szárnyrakapott hírekkel ellentétben folytatja pályafutását a kétszeres világbajnok Mark Williams és a motivációs problémákkal küzdő Ronnie O'Sullivan is. Utóbbi gyakorlatilag minden tekintetben uralta a szezon végét, harmadik világbajnoki címe mellett megszerezte a világelsőséget is.

 

Egy friss hír szerint azonban nem áll szándékában a visszavonulás, hiszen a 16 éve börtönben lévő édesapja számára, minden egyes alkalom, amikor pályára lép olyan, mintha meglátogatná őt.

 

Augusztus 24-én ugyanakkor Észak Írországban már kezdetét vette az idény, ahol a teljes élmezőny részt vesz így O'Sullivan is. A játékosok között találjuk Ting Dzsun-hujt is, aki honfitársai ötkarikás győzelmeiből merítve két évvel ezelőtti sikere után ismét a trófeára tör.

 

"Minden nap nyomon követtem az olimpiai eseményeket, gyakran késő éjszaka is a versenyeket figyeltem, azonban a felkészülésemet nem befolyásolta a szurkolás. A számtalan kínai aranyérem boldogsággal, egyben motivációval tölt el. A sznúkerben szeretném megismételni a sikereket, ha lehet már Belfastban" – nyilatkozta Ting, aki a Mark Davis Joe Swail mérkőzés győztesével találkozik a második fordulóban.

 

Eközben az első fordulóban kiesett a korábbi vb-döntős Matthew Stevens és a legendás Steve Davis, továbbment ugyanakkor Mark Williams.

 

Az új szezonban azonban új kihívások várnak a játékosokra, nyolc ranglistaversenyen mérhetik össze tudásukat, köztük egy új helyszínen Bahreinben. A sznúker ezzel kínai térhódítása után újabb térségben veti meg lábát.

 

A Bahreini Bajnokságon a világranglista 16 legjobbja mellett 16 selejtezős játékos érkezik így alakul ki a főtábla, azonban mire a Közel Keleten asztalhoz lépnek a játékosok még több mint két hónapot várni kell.

 

Ráadásul a szervezők hangulatát az is ronthatja, hogy több éljátékos bejelentette, nem utazik el Bahreinbe, mivel a november 9-15. között rendezendő verseny időpontja egybeesik a hagyományos Premier Liga fordulóval.

 

Így John Higgins, Steve Davis, Mark Selby és Ting Dzsun-huj, ha az elutazás mellett döntene, megsértené szerződését és akár bírósági tárgyaláson is találhatná magát, valószínű tehát, hogy nem vesznek részt a ranglistaversenyen.

 

Ráadául pénzügyi gondokkal is küzd a Professzionális Biliárd és Snooker Szövetség, két főszpozor ugyanis a sportból való kivonulását tervezi, így 1,5 millió fontos kieséssel kell számolnia a szervezetnek a jövőben.

 

ÉSZAKÍR KUPA 1. FORDULÓ:
Matthew Stevens Alan McManus 2-5
Dave Harold Ricky Walden 5-2
Stephen Lee Judd Trump 5-3
Michael Judge David Gilbert 4-5
Steve Davis Liang Vembo 3-5
Ian McCulloch Mike Dunn 5-4
Mark Williams Marcus Campbell 5-3
Dominic Dale Adrian Gunnell 5-4

 

 

A 2008-2009-ES SZEZON PROGRAMJA:
TORNA IDŐPONT HELYSZÍN
Északír Kupa aug. 24-31 Belfast
Sanghaji Mesterek Tornája szept. 29-okt. 5. Sanghaj
Grand Prix okt. 11-19. Glasgow
Bahreini Bajnokság nov. 8-15. El Manáma
Egyesült Királyság Bajnoksága dec. 13-21. Telford
Mesterek Tornája jan. 11-18. London
Walesi Bajnokság feb. 16-22. Newport
Kínai Bajnokság márc. 30-ápr. 5. később
Világbajnokság ápr. 18-máj. 4. Sheffield

 

VILÁGRANGLISTA ÁLLÁSA:
Helyezés Név Ország Pont
1. Ronnie O'Sullivan (angol) 29,700
2. Stephen Maguire (angol) 25,975
3. Shaun Murphy (angol) 23,700
4. Mark Selby (angol) 20,050
5. Ryan Day (walesi) 19,425
6. Allister Carter (angol) 18,425
7. Joe Perry (angol) 18,250
8. Marco Fu (hongkongi) 18,075
9. Stephen Hendry (skót) 16,900
10. Ting Dzsun-huj (kínai) 15,869
11. Mark Williams (walesi) 15,100
12. Mark Allen (angol) 15,075
13. Peter Ebdon (angol) 14,975
14. John Higgins (skót) 14,825
15. Stuart Bingham (angol) 14,775
16. Mark King (angol) 13,675

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu