Sznúker, Jiangsu Classic: Ting Dzsun-huj és Mark Selby a döntőben

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 6. 18:56
A hazai közönség legnagyobb örömére remek játékkal nyerte elődöntős mérkőzését Ting Dzsun-huj, így Mark Selby ellen léphet asztalhoz vasárnap az első alkalommal kiírt Jiangsu Classic sznúkertornán Kínában. Az angol az eddig veretlen Joe Perryt búcsúztatta meglehetősen simán és szezonbeli harmadik tornagyőzelmére készülhet.


Már csak ketten vannak versenyben az idei szezon utolsó sznúkertornáján a Jiangsu Classicon. A pénteki elődöntőkben elmaradt a várt küzdelem hiszen mind Ting Dzsun-huj, mind Mark Selby nagyobb megerőltetés nélkül győzött.

 

A hazai közönség előtt brillírozott Dzsun-huj és kevesebb mint egy óra alatt lemosta Ryan Dayt. A walesi az egész mérkőzés során 22 pontig jutott, ezzel szemben ellenfele egy 52-es, 71-es, 85-ös és egy 108-as brékkel hamar behúzta a győzelemhez szükséges négy frémet.

 

„Szerencsém volt a mérkőzés első szakaszában, azonban a második frémtől kezdve feljavult Ryan játéka és ez engem is jobb teljesítményre késztetett” – nyilatkozta elégedetten Dzsun-huj.

 

A másik angol házimérkőzésen a világranglista 4. helyezettje, Mark Selby két kiegyensúlyott játék után belendült és simán hozta mérkőzését a májusi világbajnokságon a legjobb négy közé jutó és eddig veretlen Joe Perry ellen.

 

A két finalista egyszer már találkozott a csoportmeccsek során, akkor Dzsun-huj 2-0-ra győzött Selby ellen.


SZNÚKER, JIANGSU CLASSIC
ELŐDÖNTŐ:
Dzsun-huj (kínai) – Day (walesi) 4-0
Selby (angol) – Perry (angol) 4-1

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu