Nehéz csoportban a magyarok az Eb-n

Szerző: MTILétrehozva: 2008. szeptember 5. 17:12
Nehéz feladat vár a magyar férfi asztalitenisz-válogatottra az október 4. és 12. között sorra kerülő szentpétervári Európa-bajnokság csapatversenyében: Harczi Zsolt együttese a címvédő németekkel, valamint a franciákkal és a dánokkal küzd majd meg a csoportmérkőzések során.


 

„Lassan már hozzászokunk, hogy nincs szerencsénk a sorsolásoknál, most is a legerősebb csoportba kerültünk. Előzetesen azt mondtam, hogy az első kalapból csak ne a németeket, a másodikból pedig ne a dánokat kapjuk, erre tessék! - mondta az MTI érdeklődésére a szövetségi kapitány.

„A legjobb nyolc közé kerüléshez bravúrra lesz szükségünk, de ha végül a 9-16. helyért folytathatjuk, akkor is az a célunk, hogy bennmaradjunk az első osztályban."

A helyszínen tartott pénteki sorsolás nyomán a tavaly, Belgrádban aranyérmet szerzett női együttes is megmérkőzik a franciákkal, rajtuk kívül a fehéroroszok és a spanyolok lesznek még ellenfelek a torna első szakaszában.

„Ez is elég nehéz csoport, bár sok múlik majd azon, hogy az európai szövetség engedi-e indulni a spanyolok honosított kínai játékosát, Shen Yanfeit."

„Ha nem, akkor könnyebb dolgunk lesz, de így elsőre nem tudom megjósolni, hogy hogyan szerepelünk majd. A célunk természetesen a negyeddöntőbe jutás, de ugyanúgy végezhetünk az első, mint a harmadik helyen a csoportunkban" - értékelt Téglás Péter szakvezető.

Összesen 44 ország képviseletében a férfiaknál 40, a hölgyeknél pedig 39 csapat indul, a magyarok részvételével zajló úgynevezett első osztály négy négyes csoportjából az első két-két helyezett jut majd az egyenes kieséses negyeddöntőbe.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu