Gyurcsány: Maradjon a sportköltségvetés

Szerző: MTILétrehozva: 2008. október 10. 15:09
Gyurcsány Ferenc azt javasolja a kormánynak, hogy a sportköltségvetés jövőre is akkora legyen, mint idén. Ezt a Nemzeti Sporttanács ülésén mondta a miniszterelnök - amint arról Sárközy Tamás, a szervezet új elnöke tájékoztatta az MTI-t.


Ha 2009-ben is marad a 2008-as összeg, az a sport számára emelkedést jelentene, mivel az idei pénz egy része kimondottan az olimpiai felkészülést szolgálta.

 

Az ülésen kisebb vita alakult ki a sportköltségvetés pontos összegéről, amelyet eltérően értelmezett Gyenesei István sportért felelős önkormányzati miniszter és Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

 

Sárközy Tamás elmondta, az NST tagjai írásban megkapják a 2009-es sportköltségvetés tervezetét, hogy az általuk képviselt szervezetek véleményezzék azt. Ezt követően október 29-én egyeztetnek szakértők a kérdésben, majd az NST november 7-i, következő ülésén készít javaslatot a sportköltségvetésről.

 

Az NST ülésén négy miniszter is részt vett: Gyenesei István mint társelnök, Székely Tamás egészségügyi miniszter, Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter, valamint Hiller István oktatási miniszter. Gyurcsány Ferenc jelezte, a jövőben a minisztereket csak államtitkárok helyettesíthetik az NST ülésén.

 

Az NST korábbi vezetője, a 76 esztendős Vitray Tamás korára és egészségi állapotára hivatkozva június 19-én nyújtotta be lemondását, amelyet Sólyom László államfő július 24-én fogadott el.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu