Az oroszok nem bírtak a macedónokkal

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 6. 11:39
Továbbra sem tényező Oroszország a vízilabda Európa-bajnokság férfi mezőnyében, Vjacseszlav Szobcsenko válogatottja ezúttal 9-9-es döntetlent játszott a macedónokkal és így legalább a becsületét megmentette három forduló után a B csoportban.


Nincs egyszerű helyzetben a szebb napokat is megélt orosz férfi vízilabda-válogatott, amely talán vérmes reményeket nem is táplált, de ennél biztosan jobb kezdésben bízott a malagai Eb-n.

 

Ezúttal a veretesnek nem mondható macedón nemzeti együttessel találkoztak a spanyol medencében, de mint már korábban kétszer is - 12-6-os bukta az olaszoktól, 13-4-es vereség a németektől -, most sem sikerült nekik a győzelem a B csoportban.

 

Pedig a félidőben vezettek, egy góllal ugyan, de 5-4-gyel fordulhattak, ám hiába játszott Konstantin Sztepanyjuk és Vitalij Jurcsik is relatíve gólerősen - három-három találattal zárták a meccset -, az orosz gárda mégsem tudta kicsikarni az áhított győzelmet.

 

A siker talán a harmadik negyedben ment el, amikor is az ellen ötször vette be az orosz kaput, és a Nebojsa Milics vezette macedónok - a játékos szintén háromszor szomorította el a riválist - fordítottak.

 

Kapaszkodtak a Szobcsenko-fiúk, ám erejükből csupán egy harmatos iksz kerekedett, ami tulajdonképpen semmire sem elég. Lelki felfrissülésre legalábbis biztosan nem.

 

EDZŐSZEMMEL:
Vjacseszlav Szobcsenko: Végre szereztünk egy pontot. Kis szerencsével akár nyerhettünk is volna, ám elsősorban a védekezésünkben, rengeteg hibát követtünk el. Remélem a továbbiakban több sikerben lesz részünk.
Ljubisa Mecskics: - Mindhárom pontot megérdemeltük volna, mert szinte az egész meccsen vezettünk. Aztán az utolsó pillanatokban mégis kiengedtünk, amit az ellenfél kegyetlenül megbüntetett. Mérges vagyok.

 

VÍZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, FÉRFIAK, B CSOPORT, 3. FORDULÓ:
OROSZORSZÁG-MACEDÓNIA 9-9 ( 1-2, 4-2, 3-5, 1-0)
Vezették: Erhan Tulga (török), Georgiosz Sztavridisz (görög)
OROSZORSZÁG: Davitasvili, Katyikov, Jurcsik 3, Ryzhof-Alejnyicsev, Zseltovakij, Mokijenko, Kaltyurin 1, Fatakutgyinov, Stepanyuk 3, Visnyakov 1, Aszajev 1, Agarkov, Ivanov. Szövetségi kapitány: Vjacseszlav Szobcsenko.
MACEDÓNIA: Percsinics, Milanovics, Juksanovics, Krisztovics, Milics 3, Popovszki, Micsics 3, Brkics, Krisztics 1, Basics 1, Petrovics, Benics 1, Vrosevics. Szövetségi kapitány: Ljubisa Mecskics.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu