Vizes-vb: FINA-intelmek Budapestnek

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 4. 15:33
Lausanne-ban, a Nemzetközi Úszó-szövetség székhelyén tartotta meg első tájékoztatóját Cornel Marculescu FINA-igazgató a 2013. évi világbajnokság megrendezésére jelentkező hét város küldötteinek. Belgrád, Budapest, Dubai, Hamburg, Hongkong, Madrid, Moszkva egyaránt a legmagasabb szinten képviseltette magát, a magyar szövetség részéről Gyárfás Tamás elnök, Ruza József főtitkár, Salamon Ferenc sportdiplomata és Csurka Gergely sajtófőnök volt jelen.


A rendezési feltételek mellett elsősorban a pénzügyi és marketing-kérdések szerepeltek a középppontban. Többek között elhangzott, hogy a győztesnek 2 millió dolláros depozitot kell a döntést követő 45 napon belül befizetnie, arra az esetre, ha netán visszalépne, akkor ez az összeg bánatpénznek minősül. Marculescu elmondta, a 2009. évi világbajnokság rendezője, Róma mintegy 50 millió euróból gazdálkodik.

A szabályok értelmében a mindenkori házigazda immár hozzájárul a várhatóan 2200 résztvevő versenyző költségeinek egy részéhez, így a szállodai ellátáshoz és az utazáshoz

A FINA a maga részéről ösztönzi, hogy az úszóversenyeknek helyet adó 15-20 ezer nézőt befogadó uszoda ideiglenes legyen, mint ahogy a legutóbbi, melbourne-i világbajnokságon történt, ahol az Australian Open tenisz Grand Slam-torna centerpályáján, a Rod Laver Arenában állították fel a medencéket. (A vízilabda- és a műugró-medence körül 5000 fős tribünöket állítottak fel)

Gyárfás Tamás elmondta, hogy Magyarországon sajnos nem olyan az uszoda-létesítmény helyzet, hogy úgymond félpénzért érdemes lenne a magyar szövetségnek ideiglenes uszodában gondolkodnia, hiszen nem egy versenyre, hanem hosszútávra kell megalapozni a kellő feltételeket.

Az ülésen elhangzott, hogy az egyik vetélytárs, Dubai éppen 300 millió dolláros költséggel kíván a meglévőek mellé, kizárólag a vb-rendezés sikere érdekében egy új, négymedencés uszodakomplexumot építeni, Hongkong ugyanerre 330 milliót szán, Moszkva, Hamburg és Madrid pedig már rendelkezik a megfelelő infrastruktúrával.

A magyar szövetség elnöke nem lát reális esélyt a riválisok megelőzésére, még ha a magyar úszás és vízilabda eddigi eredményei, tradíciói minket is sorolnak az első helyre.

„A valós célkitűzés 2015 lehet, feltéve, ha az Országgyűlés sportbizottsága által is támogatott uszodaépítés konkrét tartalmat kap – mondta Gyárfás Tamás. – A végleges pályázatot 2009. március másodikáig kell a FINA-nak benyújtani. Alighanem illúzió, hogy jelen gazdasági helyzetben a szükséges anyagi háttér garantáltan ekkorra rendelkezésre álljon, még ha a gyors egymás utáni két budapesti Európa-bajnokság ismeretében az ellenfelek nagy esélyesként tekintenek ránk."

A valós siker érdekében mindenekelőtt azt kell elérni, hogy a közeljövőben az uszoda színhelyére kijelölt terület, a Dagály-strandfürdő Árpád-híd felőli szabad területét, valamint a kiszolgáló létesítmények érdekében a tőszomszédságban álló Erdért-sporttelepet e célra biztosítsák, és a szükséges engedélyeket megadják.

Ez esetben kerülhet csak sor kellően megalapozott tárgyalásokra a már érdeklődő hazai és külföldi vállalkozókkal. Határozott szándék, hogy a majdani uszoda multifunkcionális rendeltetésű legyen, azaz a benne felállítandó ideiglenes tribünök alatt úgynevezett gyógymedencék kapjanak helyet, felhasználva a Dagály-strandfürdő forrásait.

Megannyiszor hangsúlyozták, hogy Budapest a gyógyvizek városa, fürdőváros. A Dagály, illetve az Erdért-sporttelep környékén található gyógyszállodák, így a szigeti Danubius és Thermál, a közeli Hélia, netán a komplexum részeként felépülő új hotel egyben idegenforgalmi vonzerő is lehet.

A nyíltvízi versenyek színhelye, Balatonfüred úgyszintén a világ érdeklődésének középpontjába kerülhet a legutóbb a világ 160 ország által közvetített esemény jóvoltából, amelyet több mint 2 milliárdan követtek figyelemmel.

A bármikori magyarországi úszó-világbajnokság különleges értéke, hogy Budapest és a Balaton 15 napos világpropagandáján kívül Magyarország sportereje is egyedi fogadtatásban részesülhet, hiszen a vizes sportágakban, így a férfi és női vízilabdában, úszásban, de még az erősödő műugrásban, hosszútávúszásban és az új alapokra helyezett szinkronúszásban egyaránt az élmezőnyben végezhetünk.

„Egy budapesti világbajnokság nem csak a világ egyik legnagyobb sporteseménye, hanem egy magyar örömforrás is egyben. Sajnos, kevés olyan sportesemény van, ahol sorozatban annyi sportsiker születhet, mint ezen” – jegyezte meg Gyárfás Tamás.

A költségek mellett nem szabad elfeledkezni a bevételekről sem: a 2009. évi római vb majdani hozadékát már most kimutatták, így például az idegenforgalom 370 millió euró bevételt prognosztizál.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu