Világklasszis védőt igazolt a Fradi

Szerző: shLétrehozva: 2009. június 9. 12:02
A következő három évben a Ferencváros vízilabdacsapatát erősíti majd a kétszeres olimpiai bajnok Steinmetz Barnabás. A világklasszis védő az elmúlt években az idén sorozatban harmadik bajnoki címét is megnyerő Vasast erősítette. A 33 éves bekk a Fradi hatodik nyári szerzeménye.


Édesapja nyomdokaiba lépett - immáron másodszor - az idősebbik Steinmetz  fivér. Bár fiatalabb korában már erősítette a kilencedik kerületieket, ám ezúttal már érett játékosként, kétszeres olimpiai aranyérmesként tér vissza a Népligetbe.

Tudni illik, hogy édesapja, Steinmetz János két évvel ezelőtt hunyt el váratlanul. Ő tizennyolc esztendőn keresztül erősítette a Ferencvárost, így ennek - Barna saját bevallása szerint is - köze volt a választásához.

Bajnokesélyes együttes formálódik egyébként is Somossy József kezei alatt. A klasszis védőn kívül már a Fradiban kezdi meg a nyári felkészülést a korábbi szegedi Weszelovszky László, a tavalyi szezont Pécsen töltő Czigány Károly, az egri Decker Attila, az Újpestről érkező Máthé Balázs, illetve a fehérvári Tóth Bence is. No, meg lesz egy új légiós is az ausztrál Wivo Querittse mellett: a PAOK Szalonikitől átigazolt román Gheorghe Dunca. 

Érdemes még hozzátenni, hogy a formálódó együttes csapatkapitánya Steinmetz Barnabás lesz.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu