Varga: Nem lepett meg a pénzmegvonás

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 19. 19:57
Az elmúlt bajnoki idényben negyedik helyen végzett Szeged Beton VE vízilabdacsapatát húsz százalékos novemberi fizetésmegvonással sújtotta a klub elnöksége a hétvégi, újpesti döntetlent követően. A döntéssel kapcsolatban Varga Tamás, az együttes kétszeres olimpiai- és világbajnok átlövője, egyben vezéregyénisége nyilatkozott honlapunknak. A játékos azt is elárulta, győzelmet vár a Szegedtől a hétvégén Montenegróban, és véleménye szerint a Fradival csatázhatnak majd nagyot a rájátszásba jutásért.


– Körtvélyessy Péter elnök és testülete valóban egységesen húsz százalékos fizetésmegvonással szankcionálta a játékosokat?

– Igen, így történt. Tartott egy fejtágítót nekünk az elnök úr, és közölte a döntést. Nem tisztem, hogy minősítsem a határozatot, el kell fogadnom azt. Előfordul, hogy két-három játékos nagyobb terhet visel egy gárdában a többieknél, ezzel együtt azt gondolom, nem lehet kivételezni. Csapatban kell gondolkodni, és mindenkinek ugyanúgy vállalnia kell a felelősséget.

– Hogy érzi, rászolgáltak erre teljesítményükkel, benne volt ez a levegőben?

Tény, hogy eddig nem azt hoztuk, amit várt a vezetés tőlünk. Aztán az Újpest elleni bajnoki előtt már közölték velünk, ha pontokat veszítünk, pénzmegvonás lesz a vége. Sajnos így is lett.

 

– Miben látja a formaingadozás okát? Kezdődött a kupabúcsúval, a LEN-kupában váratlanul kaptak ki a Barcelonától. Az ob I-ben a Honvéd és a Vasas ellen otthon maradtak alul, az újpesti döntetlen is nagy csalódás lehetett, főleg 6-2-es vezetés után... Kásás Zoltán szerint most háromnegyedes csapat a Szeged...

– Nézze, csak egyet tudok érteni az edzőmmel, olyanokat hibázunk mostanában, amelyeket csak serdülőben szoktak véteni a pólóban. Hogy mást ne mondjak, egy szabaddobásnál ilyen szinten oda kell érni blokkolni. Az Újpestet például nem tartom Szeged-szintű csapatnak, mégsem tudtunk nyerni ellenük. Lefogadnám, hogy csak a hatodikok lesznek az alapszakaszban.

– Szombaton utaznak Kotorba, a LEN-kupa nyolcaddöntőjében roppant veszélyes ellenfél, a montenegrói Cattaro vár önökre. Mire számít a mérkőzésen?

– Bár a döntetlennel sem lennék elégedetlen, azt mondom, egy góllal nyernünk kell! A játékosállományt tekintve legalább olyan jók vagyunk, mint a Kotor, a lényeges dolgok, azt hiszem, fejben dőlnek majd el. Hasonló a két együttes stílusa, kicsit mi is szerb felfogásban játszunk. Kőkemény összecsapás lesz, de a megfontolt, statikus játékunkkal sokra vihetjük Montenegróban. Egy spanyol csapat gyors, lefordulós vízilabdája például sokkal kevésbé lenne ínyünkre.

– Bár még messze az ob I alapszakaszának vége, de mit gondol, ott lehetnek újra a rájátszásban? Most ötödikek, és még az UTE is a nyakukon van...

– Nüanszokon múltak a hazai vereségeink, ha máshogy alakul, akkor akár a dobogó éléről is tekinthetnénk a többiekre, és most teljesen másról beszélnénk. Mint mondtam, az Újpestet nem tekintem igazi riválisnak, az FTC-vel viszont nagyot csatázhatunk majd a negyedik helyért.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu