Távozik a legszebb gól szerzője

Szerző: shLétrehozva: 2009. július 10. 08:55
Hét sikerekkel teli esztendő után távozik a Domino-Honvéd vízilabdacsapatától Vári Attila. A kétszeres olimpiai bajnok pólós még nem tudni hol folytatja, többek között pécsi illetve külföldi lehetőségek is felmerültek. Molnár Tamás eligazolása után tehát újabb érzékeny veszteség érte Vad Lajos csapatát.


Vári 2002-ben szerződött a Vasasból a Kőér utcába, ahol igazi sikersorozat vette kezdetét Kovács István kezei alatt. A Sydneyben és Athénban is aranyérmes pólós többek között négy magyar bajnoki címmel és egy-egy kupa-, Euroliga- és Szuperkupa-győzelemmel büszkélkedhet.

A Doki becenévre hallgató klasszis sokáig csapatkapitányként vezette csapatát, és úgy tűnik, a magánéletben is megállja a helyét. Válogatottbeli társával, jó barátjával, Székely Bulcsúval idén nyitották meg vízilabdaiskolájukat a budai Sportmax 2 központban. 

Vári két olimpiai aranya mellett Európa-bajnokságon (1999) és világbajnokságon (2003) is győztes együttes tagja lehetett. Nem mellékesen pedig valószínűleg ő szerezte minden idők egyik legszebb ötkarikás játékokon lőtt gólját. Ausztráliában, az oroszok elleni fináléban fantasztikus svédcsavarral vette be ellenfelünk hálóját. 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu