Sportvezető lehet Kemény Dénes

Szerző: MTILétrehozva: 2012. november 6. 09:35
A Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke lehet Kemény Dénes, a férfiválogatott december végéig hivatalban levő szövetségi kapitánya.


A szakvezető a nemzeti együttes honlapjának hétfő este beszélt ennek eshetőségéről.
"A jövőmet illetően az MVLSZ-elnöki poszt az egyik a lehetséges esélyek közül. Eddig az ob I-es egyesületek háromnegyede, köztük a Theodora Magyar Kupa szombati négy elődöntőse jelezte, szeretnék, hogy a magyar vízilabda-szövetség elnökeként dolgozzak a sportágért - idézte a www.vlv.hu Kemény Dénest, aki annyit tett még hozzá, hogy Martin Györggyel, az MVLSZ jelenlegi elnökével szombaton és ma is találkozott, de a tisztújítás nem került szóba közöttük.  - Amennyiben ezzel kapcsolatban mondanivalóm lesz, tájékoztatni fogom a sportközvéleményt" - ígérte a kapitány.

Kemény Dénes megnyilvánulása előtt Martin György az MR1 Sportvilágnak adott interjúban, hétfő este azt mondta, hogy a decemberi tisztújítás nyomán Kemény Dénes is szívesen lenne szövetségi elnök a következő ciklusban, január 1-jétől.

"Én azt gondolom, hogy a magyar vízilabdának nem tenne jót, hogyha a közgyűlésen több jelölt közül kellene elnököt választani. Tehát az én elképzelésem az, hogy annak a személynek, aki jelölteti magát elnöknek, annak döntő többséggel kell rendelkeznie. Korábbi beszélgetésünknél azt mondtam, hogy nem tudok más elnökjelöltről, most már tudok. Mert dr. Kemény Dénes is közölte azt a szándékát, hogy szeretne a vízilabda-szövetség elnöke lenni. Tizenhat évnyi közös munka után nem fogunk egymás ellen versenyezni" - mondta az interjúban a szövetség elnöke.

Címkék: Kemény Dénes
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu