Pekingi parádéjával hozzájárult egy legenda születéséhez. Nem ezüstfiú. Aranyember. Még ha az érmek színe másról is tanúskodik. A „földönkívülivel” nem bírt, az „emberszerűek” közül viszont kiemelkedett. Csak éppen nem állhatott fel a dobogó legfelső fokára. A kínai fővárosban csakhamar egyértelművé vált, hogy a Vizes Kocka ászait három kategóriába sorolhatjuk. 1. Michael Phelps. 2. László Cseh. 3. Rest of the World.
Phelps ugyanazzal a haditervvel utazott el Pekingbe, mint négy évvel korábban Athénba, nevezetesen, hogy nyolc olimpiai bajnoki címmel sporttörténelmet írjon. És megcsinálta. Cseh pedig keresve sem találhatott volna magasztosabb célt annál, minthogy legyőzze önmagát, és megmutassa, mire képes úgy egy olimpián, hogy nem törik el a lábközépcsontja huszonhárom nappal a rajt előtt. És megmutatta. 200 m és 400 m vegyesen, valamint 200 m pillangón is alaposan kiúszta magát. Az már magától értetődő, hogy menetrendszerű egyéni csúcsa országos csúcs is egyben, csakhogy ezúttal az Európa-rekord megkülönböztető jelzés is kijárt a fantasztikus időeredményekhez.
A mumust viszont nem véletlenül hívják mumusnak, a bűvös WR felirat ott villogott valamennyi alkalommal a neve mellett. Világcsúcs, világcsúcs, világcsúcs. A számok tükrében a nyolc győzelem közül a hetediknél, a 100 m pillangó döntőjében volt a legmelegebb a pite az amerikainak, hiszen csak egy századmásodperccel verte a szerb Milorad Csavicsot. Bevallása szerint azonban érezte, hogy a benyúlás jobban nem is sikerülhetett volna, kizártnak tartotta, hogy ne elsőként érintse a falat.
Azt azonban elismerte Phelps, hogy a 400 m vegyes után 200 m pillangón megfordult a fejében: Cseh megfoghatja. A hajrában mintha egy víz alatti láthatatlan erő visszahúzta volna a négyes pályán Michael Phelpset, mindeközben tolva előre a hatoson Cseh Lászlót, az ötösön pedig a japán Takesi Macudát. Végül mégis maradt a sorrend: Phelps, Cseh, Macuda.
67 század. Tekintélyes különbség, mégsem árt megjegyezni: Lacika soha sem úszott még rá így a nagy riválisra. Ki gondolta volna, hogy „a mi fiunk” – akit egyébként vegyes specialistaként skatulyáztunk be - ebben a számban, a 200 m pillangón járhat a legközelebb a hegemónia megdöntéséhez? Az augusztusi csúcseseményre hangolódva a júliusi országos bajnokságon Cseh azzal indokolta fő számainak mellőzését, hogy nem lehet mindig csak vegyest úszni, kell a változatosság. A 200 m és a 400 m vegyes pihentetésével egyidejűleg pedig egymásra talált az úszó és a versenyszám. Cseh László és a 200 m pillangó.
Műfaji sokszínűségét bizonyítván új vizekre evez a jövőben Michael Phelps is. Nem elég neki, hogy gyorson és pillangón a sprinttávokra fókuszál, még a mellúszással is kacérkodik. Jövő júliusban a római világbajnokságon sok minden kiderül, az ottani tapasztalatok meghatározóak lehetnek a Pekingből Londonba vezető kalandos ösvényen. A hosszabbik vegyes számnak minden bizonnyal búcsút int Baltimore büszkesége, de talán a rövidebbnek is. Kétszáz pillangón viszont rajtkőre áll a vb-n. A feladat adott: motivációért aligha kell a szomszédba mennie a Kőbánya SC kiválóságának.
Egy biztos, Cseh nem azért tett fel mindent - a gyermekkorát, a tinédzserkorát, az ifjú felnőttkorát – az úszásra, hogy elmondhassa magáról, ő a második legjobb. Mert a sportlegendák SI mértékegysége változatlanul az olimpiai aranyérem. Első akar lenni. A legjobb. Mindig, mindenhol. Phelps jóllakott, Cseh éhesebb, mint valaha.