Pézsa Tibor nyílt levelét az alábbiakban változtatás nélkül közöljük.
Nyílt levél
Gyenesei István,
sportot felügyelő önkormányzati miniszter úrnak
és
Sárközy Tamás úrnak,
a Nemzeti Sporttanács elnökének
Tisztelt Miniszter Úr!
Tisztelt Elnök Úr!
Mindkettőjük szíves elnézését kérem, hogy ismeretlenül fordulok Önökhöz, ráadásul a nyilvánosságot használom fel levelem közzétételére.
Bizonyára szükségtelen külön is bemutatkoznom, hiszen az Önök sportszeretete – ami, gondolom, együtt jár a hagyományok ismeretével, tiszteletével – garancia arra, hogy tudják ki vagyok, milyen múlttal rendelkezem, s joggal feltételezem, még azzal is tisztában lehetnek, milyen ügyben, miért szólítom meg Önöket.
Igen, a magyar sport legsikeresebb, legeredményesebb „ágazata”, a kardvívás iránti örök és megingathatatlan elkötelezettségem késztet arra, hogy lehetőleg minden fórumot, minden döntéshozót befolyásolni próbáljak: tegyünk meg közösen mindent annak érdekében, hogy a magyar kard – elcsépelt, de nincs rá jobb kifejezés – ismét régi fényében csillogjon!
Talán már értesültek arról, hogy – miközben észrevételeim megalapozottságát vélhetően mindenki elismeri - nem egyszerű kritikusként, véleménynyilvánítóként mondom a magamét, hanem kész vagyok aktívan is kivenni részemet a csodás tradíciók feltámasztásában: igen, benyújtottam pályázatomat a kardkapitányi posztra, méghozzá csak és kizárólag egy, számomra szent ügy érdekében, hiszen munkámért csak akkor kérnék javadalmazást, ha a 2012-es londoni olimpián a kitűzött célokat, eredményeket elértük.
Remélem, nem kell hangsúlyoznom, mert fel sem tételezik, hogy nem személyes ambícióim támogatásáért fordulok Önökhöz, hanem a figyelemfelkeltés a célom.
Nem tagadom, fel szeretném hívni a szíves figyelmüket, hogy a magyar sportnak – és azon belül a számomra eminensen fontos kardvívásnak – a megújítása, új alapokra helyezése a pekingi fájó fiaskók után egész egyszerűen elodázhatatlan, ha méltóak akarunk maradni dicső múltunkhoz.
Most, amikor sajnos egyértelmű, hogy sem jövőre, sem valószínűleg a rákövetkező években nem fogunk dúskálni az anyagiakban, csak saját magunkra, a magyar sportban szerencsére még meglévő szellemi potenciálra, versenyszellemre, erőink közös mozgósítására számíthatunk.
Ehhez kérem az Önök megértő és aktív támogatását, úgy is, mint „utolsó mohikán”, aki egykor még egy páston forgatta a kardot olyan feledhetetlen nagyságokkal, mint Gerevich Aladár, Kárpáti Rudolf vagy Kovács Pál, s úgy is, mint aki ebben a méltatlan hullámvölgyben felajánlotta önzetlen szolgálatait az egyetemes magyar sport érdekében.
Tiszteletteljes üdvözlettel:
Pézsa Tibor
Olimpiai és világbajnok kardvívó