Országos csúcs a rövidpályás úszó ob-n

Szerző: SH/MTILétrehozva: 2011. november 12. 21:02
Bernek Péter új országos csúcsa jelentette a második nap fő eseményét a Százhalombattán zajló rövidpályás úszó országos bajnokság második, szombati napján.


A magyar szövetség tájékoztatása szerint a Kőbánya SC versenyzője saját, tavalyi rekordját javította meg 19 századmásodperccel az 1:51.62 perces idejével. Bernek mindazonáltal nem volt teljesen boldog: "Még ennél is jobb időt terveztünk, 1:51-en belülre szerettem volna kerülni. Remélem, az Európa-bajnokságon sikerül."

A Biczó Bence-Cseh László párharcot 200 pillangón ezúttal a fiatal pécsi versenyző nyerte, igaz, Cseh három számban is indult, és kétszer, 50 m pillangón, továbbá 100 m vegyesen győzött is. A hölgyeknél újabb két-két aranyat szerzett Verrasztó Evelyn és Jakabos Zsuzsanna.

"Nagyon örülök, hogy így sikerült ez a verseny" - mondta Biczó, aki csaknem két és fél másodperccel volt jobb, mint egy éve ilyenkor. "Sokat tudtam javítani a fordulóimon az elmúlt időszak edzésein, mert hosszú ideig elég botrányosak voltak, ezért is ment ennyivel jobban"

"Edzésből jövök, huszonhat évesen szerintem belefér, hogy esetleg megelőzzön egy fiatalabb, aki egyetlen számra koncentrál. Nekem ez az első idei versenyem huszonötös medencében, a kétszáz pillangó most egy a sok között, naponta több számban indulok, és érzem, hogy jó erőben vagyok, az idők is javulnak, én most csak ezt nézem, a többi nem izgat" - mondta Cseh.

Gyurta Dániel száz m mellen is kiválóan teljesített, mint az első nap fő számában, 2010-es novemberi eredményét hat tizeddel múlta felül.

"Jól ment, de az elejét kicsit elkapkodtam, az első huszonötön több tempót csináltam, mint kellett volna, ez vissza is köszönt a végén, bár így sem lehetek elégedetlen" - értékelt a világbajnok.

Szép versenyen győzött száz gyorson Takács Krisztián. A hölgyeknél Verrasztó Evelyn és Jakabos Zsuzsanna egyaránt két-két elsőséggel folytatta a viadalt: a floridai edzőtáborból szinte az ob-re hazatért hölgyek jó időkkel győztek, bár Verrasztó úgy vélte, az átállás miatt még mindig kicsit "álmosan" úszik.

A napot záró 800 m gyorson Risztov Éva elsőrangúan versenyzett, a tavalyi bajnokság győztes idejéhez képest több mint négy másodperccel volt jobb, ami remek eredmény - ráadásul nem volt, aki megszorítsa, az ifjúsági olimpiai bajnok Kapás Boglárka ugyanis bordasérülése miatt nem indult ezen a bajnokságon.

BAJNOKOK:
Férfiak:
100 m gyors: Takács Krisztián (Dunaferr DVSI) 48.78
200 m hát: Bernek Péter (Kőbánya SC) 1:51.62 - új országos csúcs
100 m mell: Gyurta Dániel (A Jövő SC-Veolia) 58.63
50 m pillangó: Cseh László (Kőbánya SC) 23.83
200 m pillangó: Biczó Bence (Pécs Városi SE) 1:52.94
100 m vegyes: Cseh László (Kőbánya SC) 53.84
Nők:
200 m gyors: Joó Sára (A Jövő SC-Veolia) 1:59.47
800 m gyors: Risztov Éva (Debreceni Sportcentrum) 8:24.73
50 m hát: Verrasztó Evelyn (A Jövő SC-Veolia) 28.58
50 m mell: Jakabos Zsuzsanna (ANK Pécs) 31.97200 m mell: Jakabos Zsuzsanna (ANK Pécs) 2:27.34
100 m pillangó: Tompa Orsolya (A Jövő SC-Veolia) 59.35
100 m vegyes: Verrasztó Evelyn (A Jövő SC-Veolia) 1:01.25

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu