Oda a belgrádi bravúr, második a Vasas

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 28. 20:54
Hiába a kitűnő játék, két góllal kikapott a világ egyik legfélelmetesebb klubcsapata, a Partizan Belgrád otthonában a Vasas, így a szerbek szerezték meg a csoportelsőséget a férfi vízilabda Euroliga D csoportjának ötödik fordulójában. Földi László együttese egészen az utolsó negyedig partiban volt ellenfelével, ám ekkor háromgólos hátrányba került, amely döntőnek bizonyult. A ZF Eger hazai környezetben csak 9-9-es döntetlent játszott a Marseille ellen. A magyar csapat huszonnégy mp-cel a vége előtt egyenlített, ezzel megőrizte a harmadik helyet a kvartettben. A továbbjutás szempontjából nagyon fontos döntetlent ért el a Szeged Beton vízilabdacsapata a Szintez Kazany otthonában a LEN Kupa elődöntőjében.


EUROLIGA, D CSOPORT, 5. FORDULÓ:
Partizan Belgrád – TEVA Vasas Plaket 9-7 (1-2, 3-1, 3-3, 2-1)

Gyakorlatilag a teljes szerb válogatottal kellett felvennie a versenyt a Vasasnak Belgrádban a Partizan ellen, hiszen tizen is tagjai annak a nemzeti csapatnak, amely tavasszal a Világligában. A nehéznek ígérkező találkozó tétje a csoportelsőség volt, a döntetlen a hazaiak kedvezett volna, így csak a győzelemmel érhette el célját Földi László csapata.

Az első negyedben Prlainovics lövésével ugyan hátrányban találta magát a magyar gárda, ám Vörös és Varga Dénes akciógóljával már vezettünk, jól indult a mérkőzés. A folytatásban is jobbára kiegyenlített játék folyt, 3-2-re még a Vasasnál volt az előny, sajnos utoljára a találkozó folyamán.

A második játékrészben kezdetét vette a Filipovics-show, szabaddobásból kétszer is eredményes volt, de erre még volt válaszunk. A két Varga fivér találata egyenlítést ért, de egyre inkább erőre kapott a Partizan.

 

Az utolsó negyed kezdete előtt még teljesen nyitott volt a mérkőzés, de a Vasas védekezését sorozatban törték fel a szerbek, hiába védett kétszer is Nagy Viktor, de emberelőnyből már hárommal mentek a hazaiak, már a döntetlenhez is bravúrra lett volna szükség.

Két gólra még fel tudott jönni a magyar legénység de az idő és az ellenfél durva védekezése révén elúszott a bravúr. A Partizan 9-7-es győzelmet aratott, amellyel az utolsó forduló eredményétől függetlenül megnyerte a csoportot, a Vasas már biztosan a második, továbbjutó helyen zár.

Jól játszott az angyalföldi együttes, Földi László mérkőzés utáni interjújában elmondta, nem tudtak kibontakozni, vízibirkózásnak nevezte a találkozót. A játékvezetésre panaszkodott, de szerinte ezzel a játékkal bárkit megverhetnek a világon.

EUROLIGA, D CSOPORT, 5. FORDULÓ:
ZF Eger-Marseille 9-9 (4-1, 1-3, 0-2, 4-3)

A két együttes a D csoport harmadik helyéért verseng, de arra már a kezdés előtt nem volt esélye, hogy kiharcolja a továbbjutást. Ez Egerben okozhat komoly fejtörést, lévén a szezon előtt még minden szépnek és jónak tűnt. A hevesi együttes azonban az Euroliga mellett a magyar bajnokságban is botladozik, így a szombati összecsapás akár a megtépázot önbizalom helyreállítására is szolgálhatott.

A találkozó elején úgy is tűnt, Gerendás György vezetőedző csapata ízeire szedi a vendégeket: Audon találatára Hegedűs, Biros, Hárai és büntetőből Feltham talált a kapuba. Örült áés tapsolt a közönség, de 4-1 után megmagyarázhatatlan percek következtek.

Az addig statisztaszerepre kényszerülő Marseille ugyanis magához tért, egyre többször talált mega rést az ellenfél védekezésében. Az egriek kapkodtak, rontottak, a vendégek pedig szépen felzárkóztak: Bodegas, Tromler és Audon találata után 4-4 állt az eredményjelzőn. Tény, a találkozónak inkább a presztízs volt a tétje, de azért egy francia együttes magabizosan kellene legyőzni…

Bárány találata után ismét a hazaiak vezettek, de jött Bodegas és az immár harmadik gólját lövő Audon, 5-6! Kiss és Biros találatával fordított az Eger, de Basics, majd egy előny végén Crousillat is betalált Szécsi kapujába. Ekkor két perc volt hátra, érett a bombameglepetés. Szerencsére Bárány remek húzással egalizált, majd előnyből Bodegas volt eredményes.

Huszonnégy mp-cel a befejezés előtt Kiss éles szögből, fórból egyenlített, de még volt egy marseille-i támadás. Az Eger 4 mp-cel a vége előtt labdát szerzett, edzője pedig időt kért. De a záró akcióban lövésig sem jutott a magyar csapat, maradt a kínos és nehezen magyarázható döntetlen

 

FÉRFI VÍZILABDA LEN KUPA, ELŐDÖNTŐ:
SZINTEZ KAZANY-SZEGED BETON 10-10 (3-2, 3-3, 2-4, 2-1)

 

Kásás Zoltán tanítványai revansot vehetnek az oroszokon, hiszen a kupa 2007-es győztese a negyeddöntőben éppen a Domino Honvédot verte ki.

 

Kemény mérkőzésnek nézett elébe a Szeged, és már az első negyedben hátrányba került (3-2), Weszelovszky László és Varga Tamás vezetésével azonban nem hagyta magát a magyar alakulat. Meglett az eredménye, hiszen a harmadik játékrész végére már a vendégeknél volt az előny (8-9).

 

Az utolsó negyedben Varga már a harmadik találatat jegyezte, és kettőre növelte a Szeged fórját. A vége azonban nem sikerült jól. Rengeteg helyzetet elpuskáztak a magyarok, ezzel szemben kettő gólt kaptak, így a vége 10-10. Kemény lesz a visszavágó...

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu