Negyedik lett a pólós válogatott ...

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 30. 11:12
Két nappal a szerbektől elszenvedett fájdalmas vereség után befejezte szereplését a magyar férfi vízilabda-válogatott a sanghaji világbajnokságon. Kemény Dénes szövetségi kapitány együttesére ismét délszláv ellenfél várt, jelesül a 2007-ben arany-, 2009-ben pedig bronzérmes horvát együttes. A magyar csapat ugyan öt gólos hátrányból még talpra állt, de végül hatalmas csatában, 12-11-es vereséget szenvedett. Kemény Dénes együttese egy pillanatig sem vezetett a bronzcsatában ...


 

Sokba, érembe került a szerbek elleni dráma! Sajnos a bronzmeccs nagy részében elmaradt saját tudásától a magyar válogatott, amelyen látszott, a játékosok többsége még magában cipeli az elődöntő okozta traumát.

A horvátok pedig köszönték szépen, könnyedén éltek az eséllyel. Ratko Rudic csapata nem remekelt, de mindkét kapu előtt határozott és pontos volt, legalábbis a harmadik negyed hajrájáig. Az amúgy a Vasast erősítő Miho Boskovic sokadszorra is igazi vezérnek bizonyult, kiválóan lőtt, védekezésben pedig tüzelte társait.

A magyar válogatott a találkozó második felére ébredt fel, ekkorra lettek pontosabbak a lövések, ekkor már a kapuscsere hatása is megmutatkozott. Iparkodtak Birosék, egyre közelebb kerültek ellenfelükhöz, de a kulcspillanatokban sajnos jött az újabb baki.

Így hiába játszott szenzációsan az elődöntő hajrájáig Kemény Dénes szövetségi kapitány legénysége, Sanghajból nem tér haza éremmel. Nem is ez a legfőbb „probléma”, hanem az, hogy egy évvel az olimpia előtt is folytatódott a délszláv együttesek elleni rossz sorozat. De Londonban lehet javítani, szívből kívánjuk a csapatnak, hogy ismét dobogóra álljon!!!

VIZES-VILÁGBAJNOKSÁG, FÉRFI VÍZILABDA, A 3. HELYÉRT:
MAGYARORSZÁG-HORVÁTORSZÁG 11-12 (2-5, 2-3, 5-3, 2-1)
Sanghaj, Oriental Sports Center. Vezeti:
MAGYARORSZÁG: Nagy V., Szécsi - Biros 3, Gór-Nagy, Hárai 1, Hosnyánszky 1, Kiss G. 1, Madaras 1, Steinmetz Á. 1, Szívós, Varga Dániel, Varga Dénes 3, Varga II Zsolt. Szövetségi kapitány: Kemény Dénes.
HORVÁTORSZÁG: Pavic - Barac, Boskovic 4, Buljubasic 3, Buric 1, Buslje 1, Dobud 1, Jokovic 1,  Karac, Muslim, Obradovic, Paskvalin, Sukno 1. Szövetségi kapitány: Ratko Rudic
IV. NEGYED:
7.: Vége!!!
7.: Horvát időkérés.
7.: NEM IGAZ! Mentett a horvát blokk, vége a fórnak.  A meccsből 19, a támadásból 13 mp maradt.
7.: Magyar emberelőny!  Busljét elküldték a horvát padról!!! Karacot is elküldték!
6.: Hosnyánszky labdát csent!
6.: Ratko Rudic is besárgult.
11-12: BIROOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOS!!!
6.: Magyar fór!
5.: Kisst kiküldték, de Jokovic lövését Szécsi bravúrral védte.
10-12: Varga Dénes kettős emberelőnyből szépített.
4.: Szécsi védett, majd jött az újabb magyar fór. Kemény Dénes ismét időt kért.
9-12: Ismét Buljubasic.
3.:  Magyar fór, de Varga Dániel elkapkodta a támadást. Kemény Dénes sárga lapot kapott reklamálásért.
2.: Újabb Pavic-bravúr, ezúttal Varga Dániel lőtt.
1.: Sukno lelépett védőjéről, de Szécsi védett.
1.: Varga Dénes lőtt, Pavic védett.
1.: Remek magyar blokk, majd a túloldalon kontrát fújtak Steinmetz ellen.
1.:  Negyedszer is a horvátoké a labda.
III. NEGYED:
7.: Vége a harmadik felvonásnak.
7.: Madaras próbálkozott kintről, de a blokk hárított.
7.: Jokovic távoli bombája a keresztécről pattant ki.
9-11: Újabb magyar emberelőny, Varga Dénes szépen lőtt a hálóba. EZ AZ!!!
6.: Mázli, 2 m-en belülről dobtak gólt a horvátok. Nem érvényes!
6.: Gór-Nagy mehetett ki 20 mp-re.
8-11: Hosnyánszky villant, végre!
6.: Magyar emberelőny, Kemény Dénes időt kért.
5.: Biros 8 méteres bombáját tolta ki a kapus.
7-11: Magyar fór, Biros büntetett. Az egri klasszis az első duplázónk.
6-11: Boskovic! Ki más?
3.: Magyar kiállítás, Ratko Rudic azonnal időt kért.
2.: Újabb magyar fór, de Madaras lövését Pavic védte.
6-10:  Magyar emberelőny, szép akció végén Kiss villant.
5-10: Kiss és Varga Dénes elaludt, Buric volt újra eredményes.
5-9: Hárai csodálatosan fordult be centerben, majd szép gólt dobott.
4-9: Boskovic harmadszor eredményes, másodszor büntetőből.
1.: Büntető Szivós ellen.
1.: Újra a horvátoké az első támadás.
II. NEGYED:
7.: Vége a második felvonásnak!
7.: Varga Dénest kiszórták, a fór Varga Dániel blokkján halt el.
6.: Nem igaz! Biros kapáslövése a keresztécről jött ki.
6.: Barac óriási erővel bombázott a keresztlécre 7 méterről.
4-8: Buljubasic a "világ végéről" lőtt a hálóba. Ezután Nagy Viktort Szécsi váltotta.
5.: Hosnyánszky lövése a blokkról vágódott ki.
4.: Magyar emberelőny, de eladtuk a labdát.
3.: Varga Zsoltot küldték ki, de nincs gól.
4-7: Magyar fór, Biros álompasszát Steinmetz húzta a kapuba.
2.: Steinmetz szemben állt a kapussal, de kihagyta a hatalmas lehetőséget.
3-7: Varga Dánielt kiszórták, a fórt Boskovic passzából Busje értékesítette.
3-6: Nagy lehetőséget hagytak ki kontrából a horvátok, a magyar indítást Varga Dénes értékesítette.
2.: Madaras parádésan találta meg Kisst, de kimaradt a ziccer.
2-6: Sukno értékesítette a büntetőt.
1.: Kiss lenyomta Paskvalint, 5 m-es!
1.: Hárai víz alá nyomta a labdát, szabaddobás kifelé.
1.: Nagy bátran kiindult, labdát lopott a horvát csentertől.
1.: újra a horvátok szerezték meg a labdát a ráúszásnál.
I. NEGYED:
7.: Vége az első felvonásnak!
7.: Varga Dénes bejátszása pontatlan a center irányába.
2-5: Ezúttal Buljubasic lőtte át a magyar falat, sajnos.
7.: Szivóst küldték ki 20 mp-re.
2-4: Újabb magyar fór, Madaras kiválóan pattintott a kapuba.
1-4: Hosszú ideig járatták a labdát a horvátok, majd Jokovic ballal hatalmas gólt vágott a jobb felsőbe.
1-3: Biros biztos kézzel vágta be a büntetőt. Végre!!!
5.: Horvát kiállítás, majd 5 m-est érő szabálytalanság.
0-3: Horvát emberelőny, újra Boskovic talált a kapuba.
4.: Biros távoli kísérletét simán hárította Pavic.
4.: Barac lövését védte Nagy.
3.: Kiss lövését Boskovic blokkolta. Több kell fiúk!!!
3.: Biros bejátszását halászták el a horvátok.
0-2: Dobud lerázta magáról Kisst, majd növelte a horvátok előnyét.
2.: Hosnyánszky lövése megpattant, ez a támadás is kimaradt.
0-1: Két gyors passz után a Vasast erősítő Boskovic lőtt a kapuba.
2.: Kontrát fújtak a horvát csenter ellen.  A magyarok akciója is kontrán halt el.
1.: Hosnyánszky szerzett labdát a centertől.  A túloldalon is eredménytelen volt az első támadás.
1.: Az első ráúszásnál  a horvátok szerezték meg a labdát.
9:55 ó.: Most mutatják be a két csapatot. A horvátok egyébként az elődöntőben 9-8-ra kaptak ki az olaszoktól, míg a magyarokat hosszabbítás után múlta felül Szerbia 15-14-re.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Drámai vereség, Szerbia a vb-döntőben
Fájdalmas vereséget szenvedett a magyar férfi vízilabda-válogatott Sanghajban a világbajnoki elődöntőben Szerbiától, így a harmadik helyért folytatja. Kemény Dénes fiai három negyeden át szenzációsan játszottak, sokáig tartották...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu