Mohamed Aida gyermeket vár

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 6. 14:42
Igencsak zajlott az élet pénteken a vívásban. Egyrészt megkezdtek a Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix selejtezői, eközben Mohamed Aida tartott sajtótájékoztatót, amelyen bejelentette, hogy a továbbiakban a Törekvés színeiben versenyez, viszont állapotos, s emiatt legfeljebb decemberben. A szövetség korábbi elnökét, a decemberben lemondott egykori elnökét, a korábbi válogatott kardvívót dr. Gémesi Györgyöt pedig a Nemzeti Sportszövetség elnökévé választották.


Lezajlottak a Budapesten zajló Gerevich-Kovács-Kárpáti férfi kard Grand Prix selejtezői. A tíz hazai indulóból a csapatban világbajnok Szilágyi Áron és Lontay Balázs, valamint Gémesi Bence, Gémesi Csanád, Hamar Balázs, Iliász Nikolász, Nagy Pál, illetve Nagy Zsolt jutott a hatvannégyes főtáblára, míg a másik két csapatvilágbajnokunk - Decsi Tamás és a címvédő Nemcsik Zsolt – kiemeltként már eleve ott volt. Mindössze ketten - Puy Kristóf és Kósa Miklós - számára ért véget a verseny.

 

"$$fhvideo:69515$$"

A MAGYAR KARCSAPAT 2007-ES VILÁGBAJNOKI CÍME

 

Huszonhárom év után távozik az MTK-tól a tőrvívás honi klasszisa, Mohamed Aida. Az egyéniben világbajnoki ezüst-, illetve bronzérmes versenyző a Törekvés SE-ben folytatja pályafutását, de a következő hónapokat kihagyja.A olimpiai negyedik Mohamed ugyanis pénteken bejelentette, gyermeket vár, ezért nem ígéri, hogy pástra lép az októberi világbajnokságon. A decemberi országos bajnokságon azonban már minden bizonnyal elindul a Törekvés új ásza.

A Nemzeti Sportszövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén pedig éppen a novemberben lemondott vívóelnököt, dr. Gémesi Györgyöt választották meg elnöknek. A szavazóknak nem volt nehéz dolga, miután a másik jelölt, Berényi János a szavazás előtt visszalépett.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu