Már a pekingi kudarc után visszavonultam

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 2. 09:35
Ahogy arról hírportálunkon is beszámoltunk, visszavonul az aktív versenyzéstől olimpiai-, világ-, és Európa-bajnok öttusázónk, Vörös Zsuzsa. Most végre az okokra is fény derül.


„Talán olyan sokan nem is lepődtek meg a döntésemen, aminek persze több oka is van” – vágott bele Vörös Zsuzsa.

„Bevallom, a pekingi olimpia kudarca után „titokban” már visszavonultam, de a Szegeden élő párom noszogatására 2008 ősz végén ismét elkezdtem az edzéseket. Akkor hónapokig nem csináltam semmit, mert úgy éreztem: kiégtem. Ilyet addig sosem éltem át, abba akartam hagyni, mert 14 év öttusázás után minden felkészülés rengeteget kivett belőlem" - tette hozzá a legenda.

Vörös Zsuzsa elárulta, leginkább abból lett elege, hogy edzhetett bármennyit, ha a szerencse a ló-sorsolásnál nem áll mellette, akkor az egész semmit sem ért. Ráadásul a számos szabályváltoztatásnak sem látta értelmét, a futással kombinált lövészetnek sincs túl sok létjogosultsága szerinte.


Az olimpikon egyébként nem véletlenül hangsúlyozta ki barátját, valamint Szeged városát.

„Amikor 2008 novemberében volt az a szerencsétlen lovasbalesetem Pátkán, a párom mindenben mellettem állt. Rá majdnem egy évre őt érte a munkahelyén nagy baj, s természetese én is minden időmet neki szenteltem. Most viszont hoztam egy döntést: elhagyom Székesfehérvárt, Szegedre, a párom városába költözünk, ahol ugyan egyelőre nem beszélhetünk öttusa hagyományokról, de mostantól az a célom, hogy az eddigi tapasztalatimat átadjam másoknak. Immár nem London jár az eszembe, hanem egy szegedi bázis létrehozása.”

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu