Kiváló magyar kezdés a világbajnokságon

Szerző: MTILétrehozva: 2011. szeptember 14. 14:12
A 74 kilós Bácsi Péter Ázsia legjobbjai ellen kezdett, de olyan könnyedén győzött mindkét meccsen, hogy a nyolcaddöntőbe jutás legfeljebb bemelegítés volt számára az isztambuli olimpiai kvalifikációs birkózó-világbajnokságon a kötöttfogásúak harmadik, szerdai versenynapján.


 

A 2008-ban Európa-bajnok, idén ezüstérmes magyar óvatosan kezdett, nem akart felesleges kockázatot vállalni, így állásban nem erőltette a támadást a dél-koreai Kim Jin Hjeok ellen. Kékmezesként először a tavalyi Ázsia-bajnokság ezüstérmese térdelt le, Bácsi pedig könnyedén felkapta riválisát, eldobta, majd ugyanezt megcsinálta még egyszer (4-0). A folytatásban már nem várt a parterhelyzetig az FTC 28 éves birkózója, megragadta a derekánál Kimet és a földre kényszerítette, majd kiemelte és eldobta megint (4-0).


A 16 közé jutásért a tavalyi vb ötödik helyezettje, a japán Kanakubo Takehiro várt rá. Bácsi már álló harcban sokat kezdeményezett, egyszer megpróbálta kitolni a szőnyegről ellenfelét, egyszer mögé kerüléssel kísérletezett, de a japán az utolsó pillanatban mindkétszer kibújt a fogásból. Piros meze nyomán az első menetben ismét Bácsi volt a kedvezményezett a parterhelyzetben, s ezt kihasználva megpörgette ellenfelét (2-0). A folytatásban álló helyzetben felkapta és ledöntötte a japánt, aki ezt követően nagy vehemenciával küzdött, de Bácsi megkontrázta egyik akcióját, s biztosan nyerte ezt a két percet (3-0), ezáltal a meccset is. A nyolcaddöntőben a román Ionel Puscasu lesz az ellenfele.


Szerdán a nők is megkezdték szereplésüket a vb-n, de a 48 és az 51 kg-os súlycsoportban nincs magyar induló.
 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu