Kilencmilliárd az öttusának

Szerző: MTILétrehozva: 2014. február 4. 15:06
Az EMMI Sportért és Ifjúságért Felelős Államtitkársága és a Magyar Öttusa Szövetség (MÖSZ) a Nemzeti Lovardában, sajtótájékoztatón mutatta be a szövetség hosszú távú sportágfejlesztési koncepcióját. Mint elhangzott: a szövetség 9,5 milliárd forintos állami támogatást kap sportágfejlesztésre a 2020-ig tartó időszakra.


Az eseményen részt vett a szöuli oliompiai bajnok MOB-sportigazgató, Fábián László is, aki beszédében kiemelte, fontos feladat a versenyzői bázis kiszélesítése. A sportvezető arról is beszélt, hogy a jelentős állami támogatás lehetőséget nyit arra is, hogy az öttusasport második vonalához tartozó sportolók is versenyezhessenek, edzőtáborokban vehessenek részt.

Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár elmondta, hogy az MÖSZ az első szakaszban, ez év júniusának végéig 741 millió forintos állami támogatásban részesül mint a 16 kiemelt sportág egyike.    

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy az olimpiai szereplést tekintve az öttusa a nyolcadik legeredményesebb sportág, s hozzátette: fontos, hogy továbbra is sikeres legyen.  "Az öttusa összetett sportág, kiválóan alkalmas a gyermekeink sokszínű sportos nevelésére" - mondta, majd megemlítette, hogy a sportágból 12 szakember került be a kiemelt edzők közé, illetve hat fiatalember részesül a sportcsillagok ösztöndíjában.    

Réczei Géza, a szövetség elnöke úgy fogalmazott: fantasztikus időszakot él meg a sportág. "Úgy érezzük, hogy nemcsak a jelenünkkel, hanem a jövőnkkel is foglalkozik most valaki. Azt ígérhetjük, mindent meg fogunk tenni azért, hogy ezután is a magyar zászló lobogjon a legmagasabban" - mondta.   

Pálvölgyi Miklós szövetségi kapitány a szakmai részletekről is beszélt. A szakember elmondta hét új, minőségi lovat vásároltak a Nemzeti Lovardába - ezeket a sajtótájékoztató idején a válogatott versenyzők lovagolták a felszólalók mögött a fedeles létesítményben -, illetve négyet Székesfehérvárra. Emellett pisztolyokat, lőtáblákat, valamint a lövészethez szükséges további eszközöket szereztek be, a vívásra áttérve pedig megjegyezte: már nem esnek kétségbe, ha valakinek eltörik a vívópengéje. Ő is megemlítette, hogy a támogatás révén meg tudják valósítani az edzőtáborozással kapcsolatos elképzeléseiket, valamint az utánpótlás is több lehetőséghez juthat.

Címkék: öttusa
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu