Két vasat tart a tűzbe az új kapitány

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 16. 19:56
Nem is olyan régen, november 28-án nevezték ki a régi-új vívókapitányokat az elnökség döntése alapján. Ismert, hogy ketten – Nébald György és Kulcsár Győző – maradtak a posztjukon, míg a tőrözőknél Bernát Zoltánt a legeredményesebb paralimpikon, Szekeres Pál váltotta. Utóbbi a SportHirado.hu-nak elmondta, már felfigyelt néhány fiatalra, akiknek szép jövőjük lehet, és szót ejtett a távolinak tűnő londoni olimpián való szereplésről is.


Nem egyszerű egy olyan szakember örökébe lépni, aki botrányokkal a háta mögött távozott. Bernát Zoltán konfliktusa Ujlaki Virginie-vel rányomta a bélyegét a saját jövőjére is, Szekeres Pál azonban elmondta, hogy két héttel kinevezése után sem érzi úgy, hogy rossz döntést hozott volna.

 

„Negyvennégy évesen az ember már nem hoz elhamarkodott döntéseket. Lesz sok feladat, reményeim szerint lesznek sikerek és biztosan lesznek konfliktusok is” – mondta az új kapitány.

 

„A pekingi eredmény nem mutatta meg a magyar vívósport igazi erejét, annál az egy bronzéremnél sokkal több van ebben a csapatban, ezekben a versenyzőkben. Nyilvánvaló, hogy négy év múlva egy másik csapattal megyünk majd ki, ám mind a három fegyvernemben vannak szépreményű fiatalok. Sőt, férfi tőrben van négy-öt olyan fiatal, akiknek szép jövőjük lehet” – tette hozzá Szekeres.

 

A tőrözők új vezetője azt a kérdést, hogy szponzorok igényei szerint döntöttek a kapitányválasztáson, inkább nem kommentálta. Annál inkább Ujlaki Virginie ügyét.

 

„Az ő ügye egyelőre nem zárult még le, így nem szerencsés ezzel kapcsolatban nyilatkozni. A válogatási elvekkel kapcsolatban pedig függetlenek attól, hogy egy személy mit hibázik, és függetlenek Ujlaki Virginie ügyétől.”

 

Szekeres Pál idén a pekingi paralimpián is indult versenyzőként, sőt, egy bronzéremmel tért haza. Felvetődik a kérdés, hogy mi lesz vajon a 2012-es londoni ötkarikás játékokon. Versenyzés vagy kapitánykodás? Esetleg mindkettő együtt?

 

„Ha én vagyok a szövetségi kapitány, akkor nem tudok majd felkészülni a paralimpiára. Így a jelen állás szerint nem indulok majd. Ha ez változik, akkor két év múlva még megváltoztathatom a döntésem.”

Azt azért hozzátette, hogy a jövő évi Európa-bajnokságon ott szeretne lenni, és titkon azt is megsúgta honlapunknak, hogy aranyéremmel szeretne hazatérni.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu