Kemény elsőre mellőzi a nagygenerációt

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 8. 19:12
Új élet kezdődik a magyar férfi vízilabda-válogatott életében január 12-től. A kapitányi hídon nem történt ugyan váltás, az együttest továbbra is Kemény Dénes irányítja, a szakmai stábban és az első edzésre meghívottak között nagy a változás. A szövetségi kapitány a vlv.hu internetes oldalon nyilatkozott jelenről és közeljövőről.


A nagy, három olimpiai bajnokságot nyer generáció egyik tagjának a neve sem található azon a listán, amelyen szereplők jövő héten hétfőn összetartáson találkoznak és bizonyíthatnak a kapitánynak: nélkülük elképzelhetetlen a jövő magyar válogatottja.

 

Az állandóságot a Vasas bajnokai jelentik, hiszen Varga Dániel, Varga Dénes, Kis Gábor és Hosnyánszky Norbert tagja lehetett a pekingi aranycsapatnak. Míg Nagy Viktor az olimpiát megelőző málagai Eb-n volt nemzeti együttesünk második számú kapusa. A honvédos Szivós Márton pedig állandó tagja volt a keretnek, pechjére az utolsó szűkítésekén esett ki rendre az utóbbi világversenyek előtt, de azért vb-n már ott lehetett a csapat tagjaként korábban is.

 

Szivós jó, gólerős formát mutatott az ősszel, biztos pontnak tűnik a jövő csapatában, miként a bajnokcsapatot képviselő, Euroligában pallérozódó Vasas-játékosok is.

 

Rajtuk kívül viszont új arcokat láthatunk majd az első keretedzésen, bár az új csak a felnőtt válogatottra vonatkozik, hiszen nevezettek élvonalbeli csapatuk meghatározó emberei. Miként a korosztályos válogatottakban már szerezhettek nemzetközi rutint, öregbítve a magyar póló jó hírét.

 

Az ősszel a várakozáson felül teljesítő FTC-ből négy, míg az Újpestből és a Pécsből három-három játékost hívott meg Kemény Dénes. A szakember további két meghívót postázott a Honvédhoz, de figyelme kiterjedt egy-egy játékos erejéig Szegedre és Szolnokra is. Az egri csapat kérésére a szakember eltekintett a Heves megyei kiszemeltek behívásától.

 

A 12-i gyakorlást 19-én újabb összetartás követi, a második héten döntően más játékosok behívását tervezi szövetségi kapitányunk, hogy munka közben személyesen alakuljon ki kép a kiválasztottakról. Lehetőleg minél több fiatalról, hiszen a kapitány négyéves, olimpiai periódusban gondolkodik.

 

Kemény Dénes saját bevallása szerint is a 19-i névsor 30-40 százalékban már összeállt a fejében, de a 12-i edzésen látottak azért alakíthatják elképzelését. A szakember a 12-i két edzésre is tervez egymás közötti mérkőzést, míg egy héttel később a Budapesten éppen átutazóban lévő román válogatott lesz a mieink ellenfele. Ennek szellemében akkor már kevesebb játékost hív be a magyar válogatott kapitánya.

 

Az új magyar válogatott január végén Németországba utazik, ahol a négynapos felkészülés során hivatalos mérkőzést játszik a házigazdák válogatottja ellen.

 

Kemény Dénes óva int mindenkit, hogy véglegesnek tekintse a mostani, de akár a németországi névsort, az csak májusra várható, a nyári, római vb előtt.

 

Az új kereten kívül a kapitány segítő stábja is alapjaiban változott meg, abban csak kondícióért felelős Zala Györgynek és a régi gárdából a kapusedző Mátéfalvy Csabának maradt helye. Kásás Zoltán edző helyét és szerepét Bíró Attila veszi át a kapitány jobbkezeként, míg az orvos szerepét Pavlik Gábor helyett Gábor Antal, a gyúróét pedig Nagy Ferenc helyett Illyés Roland tölti majd be.

A MAGYAR VÁLOGATOTT JANUÁR 12-I ÖSSZETARTÁSÁRA BEHÍVOTTAK NÉVSORA:
VASAS: Nagy Viktor, Varga Dániel, Varga Dénes, Tóth Márton, Hosnyánszky Norbert, Kis Gábor
HONVÉD: Báthori Bence, Szivós Márton
SZEGED: Török Béla
FTC: Jászberényi Gábor, Balatoni Máté, Babay Árpád, Kincses Attila
PÉCS: Gárdonyi András, Czigány Károly, Kovács Gábor
UTE: Bisztritsányi Dávid, Salamon Ferenc, Létay Krisztián
SZOLNOK: Pásztor Mátyás
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu