Kásás idén nem dob gólt a válogatottban

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 14. 18:38
Kásás Tamás az idén nem áll a vízilabda-válogatott rendelkezésére, vagyis kihagyja az év legfontosabb tornáját, a júliusi római világbajnokságot. A világklasszis ugyanis sűrű klubkötelezettségei miatt nyárig nem tudna együtt edzeni a kerettel, majd orrsövény-ferdülése miatt műtét vár rá.


KÉPGALÉRIA A JANUÁR 12-I KERETEDZÉSRŐL

 

A sztár tavasszal az olasz bajnokságban és az Euroligában is vízbe száll a Pro Reccóval, nem tud elszakadni Olaszországtól. Az orvosi beavatkozás pedig már elkerülhetetlen.

 

A vlv.hu beszámolója szerint Kemény Dénes szövetségi kapitány szerdán kihirdette újabb keretét, amelyre hétfőn két edzés vár. Ismert, a szakvezető január 12-én már vízbe „parancsolta” akkori meghívottjait, akik közül többen a jövő héten is lehetőséghez jutnak.

 

Az alaposan megfiatalított magyar válogatott idei első hivatalos mérkőzését január 27-én játssza Németországban, a kerethirdetésre legkésőbb január 22-ig sor kerül.

 

„Remélem, hogy hasznosak lesznek az edzőmeccsek. A két hétfő tapasztalatai alapján állítom majd össze a meghívottak listáját a berlini kirándulásra” - mondta a kapitány.

 

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE A JANUÁR 19-I KÉT EDZÉSRE:
VASAS – Varga Dániel, Hosnyánszky Norbert, Varga Dénes, Kis Gábor
EGER – Szécsi Zoltán (kapus) Bundschuh Erik, Varga Zsolt, Hegedűs Gábor, Hárai Balázs
HONVÉD – Gergely István (kapus), Szivós Márton
SZEGED – Baksa László, Török Béla FTC – Babay Árpád, Balatoni Máté (csak délután)
UTE – Létay Krisztián (csak délelőtt)
PÉCS – Czigány Károly, Kovács Gábor (csak délelőtt)
SZOLNOK - Pásztor Mátyás (csak délután)

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu