Kajak-kenu-vb: tíz magyar érem a cél

Szerző: MTiLétrehozva: 2011. július 25. 12:35
Eddig 92 ország adta le a nevezését az augusztus 17. és 21. között sorra kerülő, szegedi olimpiai kvalifikációs kajak-kenu világbajnokságra, amelyen a négy paraversenyzővel együtt 48 fős magyar válogatott indul - mindkét szám rekord a vb-k történetében.


A hazai szövetség (MKKSZ) hétfői csapatbemutató sajtótájékoztatóján Baráth Etele, az MKKSZ elnöke azt mondta: nemcsak létszámban, hanem korösszetételben is különleges ez a mostani együttes, hiszen a legidősebb versenyző a 39 éves Beé István mellett ott van a gárdában az ifjúsági olimpiai bajnok Tótka Sándor is, aki szerdán ünnepli 17. születésnapját.

"Ilyen nagy jelentőségű viadal előtt még soha nem állt a magyar válogatott, szeretném ha mindenki átérezné, hogy milyen nagy lehetőség előtt is áll" - mondta a sportvezető a megjelent versenyzőknek arra utalva, hogy a jövő évi ötkarikás játékok indulási jogainak mintegy nyolcvan százaléka Szegeden talál gazdára.

Storcz Botond szövetségi kapitány úgy fogalmazott: a felkészülés a célegyenesbe ért, s a londoni kvóták megszerzése mellett tíz érem kiharcolását tűzi ki a csapat elé célként.

"Elég vegyes a gárda összetétele, 16-an újoncok, másrészt pedig nyolc olimpiai aranyérem található ebben a csapatban. Versenyzőként kétszer csatázhattam a Maty-éren, négy ezüstöt tudtam csak szerezni, remélem, a versenyzők gondoskodnak arról, hogy a vb végére ez a hiányérzet már ne legyen bennem".   

Schmidt Gábor, a szervezőbizottság elnöke elárulta: az első vendég válogatott, a japán már pénteken megérkezik Szegedre. 

"Természetesen mi is mindent megteszünk, hogy professzionális szolgáltatást nyújtsunk mind a versenyzőknek, mind a szurkolóknak, mind a sajtó képviselőinek. A tv-közvetítésben például alkalmazunk majd egy újdonságot, az úgynevezett a spider kamerarendszert, amely reményeink szerint még a 2006-osnál is magasabb szintre emeli majd a látványt".

A rajtig még 23 nap van hátra, a felújított Maty-éri létesítményt pedig a tervek szerint augusztus 4-én adják át.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu