Kajak-kenu vb - 94 ország nevezett

Szerző: MTILétrehozva: 2011. augusztus 5. 10:10
Összesen 94 ország adta le nevezését a kajak-kenusok augusztus 17. és 21. között sorra kerülő, szegedi olimpiai kvalifikációs világbajnokságára.


A magyar szövetség (MKKSZ) pénteki tájékoztatása szerint a belépők is jól fogynak az eseményre, az A és a B lelátóra már elkeltek a jegyek. A szervezők arra számítanak, hogy a szombati és a vasárnapi versenynapon a C szektor is meg fog telni. Összesen 40 ezer szurkolót várnak arra a három napra, amikor a döntős futamokat rendezik.

„Még az utolsó pillanatokban is futott be nevezés, hihetetlenül nagy mezőny lesz ott a Maty-éren – mondta a jelentkezések összesítése után Schmidt Gábor, a szervezőbizottság vezetője. - Ugrásszerűen fejlődik a sportág nemzetközi szinten, érdekes, hogy ez leginkább a női indulók számán mérhető le."

„A hölgyeknél K-1 200 méteren a legutolsó adatok szerint 55 nemzet indít versenyzőt, ami elképesztően magas szám, ez néhány évvel ezelőtt még elképzelhetetlen lett volna. Azt azért mégsem jelenteném ki, hogy csak az olimpiai számok népszerűek az indulók körében, például férfi K-1 500 méteren is 44 versenyző áll majd rajthoz."

A szegedi esemény minden idők legnépesebb világbajnoksága lesz az indulók tekintetében, a viadalon 176 londoni kvóta talál majd gazdára.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu