Férfi pólósaink utolérték az élgárdákat

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 2. 15:21
Kemény Dénes, az olimpiai bajnok férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint a sanghaji világbajnokság bebizonyította, hogy csapata fejlődött az elmúlt időszakban még akkor is, ha az együttes csak a negyedik helyen végzett a tornán.


"Egy megszerzett bronzzal és 2-3 góllal gyengébb teljesítménnyel, mint a döntősök, talán rosszabbul állnánk az olimpia szempontjából, mint így, hogy noha nincs érmünk, de tudásban, játékban egyértelműen utolértük az élcsapatokat. Megmondom őszintén, ez csak itt derült ki" - nyilatkozta a szakember a válogatott hivatalos internetes lapjának, a www.vlv.hu honlapnak adott keddi interjújában.

A negyedik hellyel ötkarikás kvótát szerzett válogatott a csoportküzdelmek során Montenegró, Kazahsztán, majd Spanyolország legjobbjait győzte le, ezt követően pedig a negyeddöntőben az amerikaiak felett diadalmaskodott. Ez után jött a szerbek elleni drámai csata, amelyet úgy bukott el a hosszabbításban, hogy a rendes játékidőben már négy góllal is vezetett.

"Én ezt kértem, hogy a szerbek ellen mindenki játssza ki magából a saját tehetségét, olyan felfogásban, ami esélyt ad arra, hogy legyőzzük őket" - mondta Kemény Dénes. "Hát nem esélyt adott, hanem a kezünkben volt a meccs, egy-két momentum kellett volna a harmadik negyed végétől a meccs lefújásáig, hogy ez a meccs meg is legyen. Megelőző hibák is voltak, de úgy gondolom, hogy a szerbek is hibáztak, másrészt megelőző hibákról azért felesleges beszélni, mert így is néggyel vezettünk pár másodperccel a harmadik negyed vége előtt."

Az interjú kitért arra is, hogy a magyar csapatot döntő szituációkban többször is sújtották bírói ítéletek, így a szerbek elleni elődöntőben is, amelynek hosszabbításában 5-2 volt a kiállítási arány.

"Már a csoportmeccsek elején éreztük a nyomást, s ennek ellenére játszottunk nagyon jól. Borzasztóan sajnálom a játékosokat, mert szerintem annál rosszabb nem lehet, amikor valaki tisztában van azzal, hogy ha az egyik hibáját nem követi el, akkor döntőt játszunk, és elég baj az nekik. Ugyanakkor mégiscsak annyiban külön sajnálom őket, hogy ezeknek a hibáknak közel nem lenne ekkora súlyuk, hogyha az elődöntőben csak eggyel kevesebb a játékvezetői hiba a kárunkra - mert javunkra elkövetett játékvezetői hibára egyáltalán nem emlékszem."

A horvátok elleni kirívó bírói hiba ellen pedig Kemény szerint hivatalos úton is tiltakozni kell:

"Egy biztos, hogy a lelkünknek és a játékosoknak mindenféleképpen jót fog tenni, hogyha a Magyar Vízilabda Szövetség ennek a 30 másodperces mérkőzésszakasznak a linkjével és egy elküldött levéllel tiltakozik amiatt, hogy ilyen előfordulhat. Mert azért valljuk be őszintén, egészen más lett volna a 18 órás hazaút egy bronzéremmel a zsebben" - tette hozzá Kemény a horvátok elleni bronzmeccsre utalva, amikor 11-9-es horvát vezetésnél a kiállított Dobud blokkolta Varga Dániel lövését, az ellentámadásból pedig gólt lőttek a horvátok, eldöntve ezzel a találkozót.

A négy közé jutott csapatok közül a magyar lőtte a legtöbb gólt, ugyanakkor a legtöbbet is kapta: "Hogy ez mennyire volt szerkezeti szisztéma, tehát taktikai döntések következménye és mennyiben volt pillanatnyi egyéni koncentráló készség, kivitelezés, pillanatnyi forma eredménye, ez szintén a hosszabb analízis része lesz."

Kemény elmondta: a következő négy hetet a pihenésre, a feltöltődésre fogja fordítani - nem is lesz elérhető -, és ezt szeretné a játékosoktól is. A tréner várhatóan szeptemberben állítja majd össze azt a programot, amellyel megkezdik a felkészülést a januári eindhoveni Európa-bajnokságra.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu