Feljelentés a pozitív doppingminta miatt

Szerző: shLétrehozva: 2011. április 5. 18:38
Ungvári Attila B-mintájának elemzése is pozitív eredménnyel zárult – tájékoztatta kedden az MTI-t a Magyar Judo Szövetség (MJSZ), amely egyben azt is jelezte, hogy a versenyző hazugságvizsgálatnak vetette alá magát, s az az ártatlanságát bizonyítja, ezért feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen. A 73 kg-ban szereplő cselgáncsozónak a februári Hungária Kupán aratott győzelmét követően adott mintájában találtak az ellenőrök doppinglistás anyagot. A B-próbát Ungvári egy bécsi laborban végeztette el, az eredmény azonban megegyezett az A-teszttel.


 

A sportoló által szolgáltatott vizeletben az anabolikus szteroidok közé tartozó sztanozololt, valamint furoszemid nevű vízhajtót is találtak az ellenőrök. A versenyző január közepén, a bakui Világkupa után is pozitív mintát adott, akkor sztanozolol nyomaira bukkantak mintájában.

Az ügyben a fegyelmi eljárást a nemzetközi szövetség folytatja majd le.

Az MJSZ keddi közleménye szerint Ungvári Attila, illetve testvére, Miklós, valamint edzőjük, Bíró Tamás a március 9-i elnökségi ülésen jelezték, hogy önkéntesen hazugságvizsgálatnak vetik alá magukat.

„A három - hivatalosan akkreditált laboratóriumban elvégzett - poligráfos vizsgálat eredménye egyöntetűen és határozottan a sportoló vétlenségét igazolja, ez alapján pedig valószínűsíthető, hogy Ungvári Attila tudta nélkül került a szervezetébe a doppinglistán szereplő szer" – áll a szövetség közleményében, hozzátéve, hogy ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést az ügyben, s a nyomozás folyamatban van.

Amennyiben a fegyelmi eljárás végén Ungvárit bűnösnek találja a nemzetközi szövetség, és fél évre vagy annál hosszabb időre eltiltja, akkor a 22 esztendős dzsúdós nem vehet részt jövőre a londoni olimpián.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu