Éremért küzdhetnek birkózóink

Szerző: MTILétrehozva: 2013. szeptember 19. 15:27
Barka Emese (55 kg) és Sastin Marianna (59 kg) is bejutott az elődöntőbe, így mindketten már biztosan éremért küzdhetnek majd csütörtök este a budapesti birkózó-világbajnokság negyedik versenynapján.


Az idei Európa-bajnokságon bronzérmes Barka a nyolcaddöntőben pillanatok alatt levitte új-zélandi riválisát, azonban óvatosan kezdett a török Bediha Gun ellen. A magyar riválisa az első másfél percben folyamatosan lábra támadott, igaz, ezek az akciókísérletek inkább tűntek egy idő után menekülésnek, semmint levitelre törő kísérleteknek, s ezt a mérkőzésvezető is így gondolhatta, mert többször figyelmeztette passzivitásért a törököt. Barka aztán riválisát másfél perc után a szőnyegre csavarta és mögé került (2-0), majd a szakasz utolsó percének hajrájában ismét levitte Gunt (4-0), s kétszer bebillentette (8-0), így technikai tussal nyert.
Az elődöntőben a Vasas versenyzőjére a Európa-bajnok svéd Sofia Mattsson vár.

A két világbajnoki ezüstérme közül az elsőt 2005-ben, éppen a Papp László Sportarénában rendezett vb-n megszerző Sastint a lelkes publikum, közte a saját, mintegy 20 fős szurkolótáborának hangorkánja kísérte szőnyegre a tavalyi vb-harmadik Munkhtuya Tungalag ellen. A mongol birkózó talán a hangzavartól zavarodott meg, mert alig kezdődött el a mérkőzés, Sastin szép gáncsa után már a szőnyegen hasalt, s 2-0-ás hátrányba került. Ezt követően egy percig folyt az álló birkózás, a magyar sportoló szépen védte ellenfele berántási kísérleteit, majd újra villant, lecsavarta Tungalagot, s átfordította. Sastin ugyan nem tudta tusolni ellenfelét, de már 6-0-ra vezetett, majd néhány másodperccel később egy szép lábfelszedést követően kitessékelte a szőnyegről a mongolt (7-0), így nyert.

Az elődöntőben Sastin Mariannára a japán Ito Ajaka vár.

Címkék: birkózásnők
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu