Egy Euroliga-csoportban a Vasas, Szeged

Szerző: shLétrehozva: 2010. október 31. 16:02
Ugyanabba a négyes csoportba került a Vasas és a Szeged férfi vízilabdacsapata az Euroliga 16 együttes alkotta főtáblájának vasárnapi sorsolásán, amelyet a LEN, a kontinentális szövetség Rijekában tartott. A harmadik magyar résztvevő, az Eger is nehéz négyesbe került.


A kedvezőtlen fejlemények közé tartozik az is, hogy a két magyar gárda további két roppant erős külföldi riválist is kapott négyesében: az egyformán montenegrói Jadran Herceg Novit és a múlt évi El-győztes - az ötkarikás aranyérmes magyar centert, Steinmetz Ádámot is foglalkoztató - Primorac Kotort. Vagyis nagyon nehéz feladatnak ígérkezik a legjobb nyolc közé kerülést jelentő első vagy második hely elérése.

Az EL főtáblás mezőnyének harmadik magyar résztvevője, az Eger sem tapsolhat örömében, hiszen az ő kvartettjébe sorsolták a végső győzelemre is esélyes horvát Jug Dubrovnikot, az új idényre az olimpiai bajnok Varga fivérekkel, Dániellel és Dénessel megerősödött, szintén horvát Primorje Rijekát, továbbá a spanyol CNA Barcelonetát.

A csoportokon belül körmérkőzéseket játszanak a csapatok, vagyis hat meccs alapján születik meg a végső sorrend. Az első kör lehetséges játéknapja november 13. vagy 14., a másodiké december 1., a harmadiké december 18. vagy 19., a negyediké január 8. vagy 9., az ötödiké január 19., a befejező kör meccseit pedig február 2-án rendezik. A továbbjutókat négy párba sorsolják, s oda-visszavágós alapon dől el, mely négy együttes szerepelhet majd a négycsapatos döntőben, az úgynevezett Final Fourban.

AZ EL-FŐTÁBLA CSOPORTBEOSZTÁSA:
A csoport:
Jadran Herceg Novi (montenegrói) Vasas (magyar), Szeged (magyar), Primorac Kotor (montenegrói)
B csoport:
Pro Recco (olasz) Szpartak Volgograd (orosz) Budva (montenegrói) Vojvodina (szerb)
C csoport:
Partizan Beograd (szerb) Olympiakosz Pireusz (görög) Mladost Zagreb (horvát) CN Barcelona (spanyol)
D csoport:
Jug Dubrovnik (horvát) CNA Barcelona (spanyol) Primorje Rijeka (horvát) Eger (magyar)
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu