Cseh: hosszú haj, kecskeszakáll, siker

Szerző: shLétrehozva: 2009. november 15. 20:27
Tizenkilenc országos rekord dőlt meg a Százhalombattán rendezett országos úszóbajnokságon. A zárónapon az ezúttal hosszú hajjal és kecskeszakállal rajtkőre álló Cseh László hét tizeddel maradt el saját, 2007-es világrekordjától 400 vegyesen - ennél eddig csak ő tudott jobbat úszni.


Cseh László 4:00.05-ös eredménye 72 századdal gyengébb, mint a Debrecenben, 2007-ben úszott rekord, ráadásul illik megjegyezni, hogy a világcsúcs-tartó ezúttal is biciklinadrágban, azaz nem a híres-hírhedt egésztestes dresszben úszott, ráadásul nem a csúcsforma idején szokásos kopasz fejjel, hanem hosszú hajjal, kecskeszakállal, azaz aligha kétséges: ha az Isztambulig hátralévő időszakban nem történik semmi különleges, az Európa-bajnokságon garantáltan megjavítja saját legjobbját. Erre lehet következtetni edzője szavaiból is.

„Egyáltalán nem készültünk külön erre a versenyre, még a héten is keményen edzettünk, ezért is örömteli ez az idő - kommentálta Cseh parádés eredményét Turi György. - Egyáltalán nem volt erős úszás, bár elfáradt, de bőven van még Laicban tartalék. Gyorson már nem volt, aki nyomja, ezért sem ment erősebben - egyébként a pillangó kivételével a másik három úszásnemben plusz-mínusz egy tized volt a világcsúcs-részidők és a mostaniak között, az első százon úszott hat tizeddel rövidebbet. Egyébként is, van még rajta egy pici súlyfelesleg, ezért a nadrágot sem húzta fel teljesen, kissé belement a víz is, azaz azt is cipelnie kellett, mindezek fényében kell értékelni ezt a teljesítményt.“

Maga a bajnok - aki összesen ötször állhatott a dobogó tetejére - is amondó volt, a nadrág sem passzolt még rá teljesen, és a haj-szakáll „vegyes“ is legalább hét-nyolc tizedért felelős. „A mell felénél körbenéztem, láttam, megnyugtató az előnyöm - előtte ugyanis kicsit tartottam Kis Gergőtől, meg magamtól, hogy mennyire fáradok el. Aztán amikor a gyors közben Gyuri bácsi integetett, már sejtettem, valami nagy idő is benne van a pakliban, de összességében nem bánom, hogy így alakult, nem kell ellőni a puskaport, a csúcspont jöjjön Isztambulban.“

Turi György egyébként igen meghatottan nyilatkozott a 100 pillangóról is, hiszen nevelt fia, Pulai Bence parádés országos csúccsal nyerte a számot, egy hétéves rekordot adva át a múltnak: „Bence a jövő klasszisa, még gyerekember, lágy az izomzata, nem fordul úgy, mint a nagyok, és még fel sem tud annyira gyorsulni, mint az ötvenes medencében, elvégre ő a technikájával éri el a sikereit.“

A hölgyeknél szintén dőltek a rekordok: az élre Verrasztó Evelyn 400-as gyorsúszása kívánkozik, hiszen első magyarként törte át a 4 perces határt a klasszis - aki egyébként hét aranyérmével az ob legeredményesebb versenyzője lett. „Elégedett vagyok a hétvégével, voltaképpen az időkkel is, a dühöm már elpárolgott, mert a 200 vegyes eredménye lehetett volna jobb.“

Kiss László joggal volt boldog az összesen 19 országos rekordot (plusz egy Európa-csúcsot) és 24 korosztályos csúcsot hozó bajnokságot követően: „Minden idők legjobb ob-jét tudhatjuk magunk mögött: a csúcsok száma egyértelműen igazolja ezt, de ami ennél is nagyobb öröm, hogy a fiatalok is jeleskedtek a csúcsgyártásban. Mindez azt mutatja, hogy egy igen népes és rendkívül ütőképes csapat formálódik Londonra, amely nem csupán létszámában lesz nagy, de minőséget is képvisel majd. Persze, a rövidtávú prognózis sem rossz, Isztambulban akár három-négy aranyérmet is nyerhetnek versenyzőink úgy, hogy Hosszú Katinka nem tarthat a válogatottal.“

Az isztambuli utazó csapat névsorát az elnökség szerdai döntését követően hozza nyilvánosságra a szövetségi kapitány.

A HARMADIK NAP BAJNOKAI:
Férfiak:

50m hát: Szilágyi Ádám (Százhalombatta) 24.72.
200m gyors: Verrasztó Dávid (Jövő SC-Veolia) 2:49.09.
400m vegyes: Cseh László (Kőbánya SC) 4:00.05.
100m pillangó: Pulai Bence 51.72 - új országos csúcs (régi: 52.01 - Gáspár Zsolt, 2001).
1500m gyors: Kis Gergő (Rája 94) 14:42.77.
4x50m gyorsváltó: Dunaferr (Takács Krisztián, Sincki Ádám, Füzesy Dávid, Szabó Attila) 1:29.81 - a váltó első embereként Takács Krisztián 21.49 másodperccel új országos csúcsot állított fel (régi: 21.61 - Gáspár Zsolt, 2000)

Nők:

50m pillangó: Bordás Beatrix (Dunaferr) 26.45 - új országos csúcs (régi: 26.47 - Dara Eszter, 2008).
100m hát: Szepesi Nikolett (Kőbánya SC) 58.66 - új országos csúcs (régi: 58.90 - Szepesi Nikolett, 2009).
200m pillangó: Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 2:11.02.
400m gyors: Verrasztó Evelyn (Jövő SC-Veolia) 3:59.68 - új országos csúcs (régi: 4:01.22 - Verrasztó Evelyn, 2009).
400m vegyes: Jakabos Zsuzsanna (ANK-Pécs) 4:34.97.
4x50m vegyes:  Jövő SC-Veolia (Jaczó Zsuzsanna, Pecz Réka, Tompa Orsolya, Verrasztó Evelyn) 1:53.34

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu