Apa, kezdődik! - Hajrá Magyarország!

Szerző: shLétrehozva: 2009. július 18. 14:45
Szombat este 21 órakor a megnyitóünnepséggel hivatalosan is megkezdődik a XIII. úszó- és vízilabda világbajnokság Rómában. Habár a műugrók már pénteken vízbe csobbantak, most kezdődik csak igazán a vetélkedés. Az első magyar érdekeltségű esemény vasárnap délelőtt a magyar női vízilabda-válogatott Kína elleni összecsapása lesz. A férfiak hétfőn szállnak medencébe, míg az úszóink július 26-tól mutathatják meg a világnak, hogy ők a legjobbak.


Róma nem aprózza el. Ezúttal sem. Az olasz főváros rendezett már olimpiát (1960), sőt, egyszer fogadta már a világ legjobb úszóit és vízilabdázóit is (1994). Az itáliai szakembereknek tehát van rutinjuk abban, hogyan tegyenek színpompássá és szórakoztatóvá egy ilyen rangos sporteseményt.

Az Örök Város július 17. és augusztus 2. között tizenöt év után látja ismét vendégül a vízisportágak élvonalába tartozó versenyzőket, csapatokat. Köztük 13-13 magyar női és férfi pólóst, 16 úszót, 3 hosszútávúszót, 3 műugrót és 4 szinkronúszót. 

Maradjunk is a számoknál, hiszen ahogy már említettük, a római rendezők a kicsire nem adnak. A tizenhét napos rendezvény ideje alatt közel 400 ezer látogatót várnak - két helyszínre. Aki a hosszútávúszókra kíváncsi, az Róma kikötői városrészébe, Ostiába látogasson el. A többieket azonban a Foro Italicóban látják majd vendégül.

A Foro Italico Olaszország - és talán a világ - egyik leginkább figyelemreméltó sportlétesítménye. A hangzatos név több impozáns pályát foglal magába. A Stadio Olimpicót, az olasz nemzeti futballstadion valószínűleg senkinek sem kell bemutatni. De itt található a Stadio dei Marmi, ahol neves utánpótlás-képzés folyik. Hozzátartozik a Stadio del Nuoto, amelyben a mostani vb eseményei is zajlanak majd, illetve ezen a területen rendezik meg évről-évre az Internazionali d'Italiát, az olasz főváros nemzetközi teniszversenyét. 

Kovács Anikó
Éremesélyes csapat Fotó: Kovács Anikó

Itt, a Foro Italicóban lesz tehát szombat este a hivatalos megnyitó is. Igaz, a versenyek már előbb megkezdődtek, legalábbis a férfi és női toronyugrás selejtezőire már pénteken sor került. 

Az első magyar érdekeltségű esemény a női vízilabda-válogatott vasárnap délelőtti, Kína elleni összecsapása lesz 9:30 perckor. A férfiak hétfőn, Kanada ellen kezdik majd meg reménybeli menetelésüket. A hölgyek 2005-ben, a férfiak 2003-ban voltak utoljára világbajnokok. Ismétlést kérünk!

Cseh László és a többi úszóklasszisunk versenyei július 26-án kezdődnek csak el, így számukra még van egy hét felkészülési idő. Hosszútávúszóink a női pólósokhoz hasonlóan vasárnap kezdik meg szereplésüket. Az úszóknál a sportág legnagyobb neveit láthatjuk a rajtlistákon. Ott lesz a medence partján Ryan Lochte, Michael Phelps, Alain Bernard, Luca Marin és Stephanie Rice is.

Ennyit a fontosabb részletekről. Ezek után már csak annyit tehetünk hozzá: Hajrá Magyarország!

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu