Zanetti: Az Inter megnyerheti a BL-t!

Létrehozva: 2011. november 3. 12:21
Ahhoz képest, hogy olyan formában kezdte az Inter a Bajnokok Ligáját, mint ahogyan jelenleg a Serie A-ban áll, négy forduló után szinte nem csak a továbbjutást, de a csoportelsőséget is bebiztosította.


A Trabzonspor elleni hazai zakó (0-1) óta háromszor nyertek a kék-feketék, szerdán a francia bajnokot intézték el másodjára. A mérkőzés legjobbjának választott Javier Zanetti a célokról szólva nem szerénykedett.

„Az összes sztárcsapat jól teljesít, kiegyenlített sorozat a Bajnokok Ligája. Hisszük, hogy képesek vagyunk megnyerni, minden nap a további fejlődés érdekében ébredünk fel. Ez egy rendkívül furcsa sorozat, februártól, az egyenes kieséses szakaszban kell igazán megmutatni a csapatoknak, mit tudnak, " – kezdte az Inter Channelnek a klublegenda.

Lehet, hogy a milánóiak kiöregedőben vannak, ő pedig már 38 éves, de szerdán ismét bizonyította, még mindig képes világszínvonalon játszani. Szinte tökéletesen vette le a pályáról a Lille egekig magasztalt középpályását, Eden Hazard-t, aki egyszer tudta csak igazán megverni, de akkor pedig Benoit Pedretti nem tudott mit kezdeni passzával.

Zanetti külön örült Diego Milito találatának: „Jól játszottunk, különösen boldog vagyok, hogy ő is betalált, szüksége volt rá. Szinte a testvérem, és az, hogy én készítettem elő olyan, mintha magam lettem volna eredményes. Diego olyan keményen dolgozik, annyi, de annyi áldozatot hoz a csapatért, hogy már nagyon megérdemelte ezt a gólt."

Az Inter még nincs a legjobb 16-ban, de ha három hét múlva bosszút áll a Trabzonsporon Törökországban, a továbbjutás mellett a csoportelsőséget is bebiztosítja.

BAJNOKOK LIGÁJA, B-CSOPORT, 4. FORDULÓ:
INTER-LILLE 2-1 (1-0)
Milánó, San Siro, vezette: Wolfgang Stark (német).
INTER: Castellazzi - Zanetti, Lúcio, Samuel, Chivu - Sztankovics, T. Motta, Cambiasso - Sneijder (Álvarez, 67.) - Zárate (Pazzini, 79.), Milito (Obi, 90.). Vezetőedző: Claudio Ranieri.
Cserék: Orlandoni - kapus, Ranocchia, Jonathan, Álvarez, Obi, Crisetig, Pazzini.
LILLE: Landreau - Debuchy, Rozehnal, Chedjou, Béria - Hazard, Mavuba, Pedretti, Cole (Payet, 71.) - Jelen (De Melo, 46.), Sow (Obraniak, 60.). Vezetőedző: Rudi Garcia.
Cserék: Enyeama - kapus, Souaré, Bonnart, Gueye, Obraniak, Payet, De Melo.
Gólszerző: Samuel (18.), Milito (65.), ill. De Melo (84.)
Sárga lap: Samuel (89.), ill. Beria (86.), Rozehnal (90.)
TRABZONSPOR-CSZKA MOSZKVA 0-0 
A CSOPORT ÁLLÁSA:
1. Inter 4 3 0 1 6 4 2 9
2. CSZKA Moszkva 4 1 2 1 7 5 2 5
3. Trabzonspor 4 1 2 1 2 4 -2 5
4. Lille 4 0 2 2 4 6 -2 2

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu