Az erőtől duzzadó labdarúgó a nyáron érkezett kölcsönbe a JJB Stadionba az egyiptomi Zamalektől. Bár a Steve Bruce irányította együttesnek opciós joga van Zaki végleges megvásárlására, mégsem vehető biztosra, hogy az észak-angol klub lesz a befutó a játékosért folytatott versenyfutásban.
Az afrikai csatárért remek teljesítménye láttán több tehetősebb klub is sorban áll, de mindközül a leggazdagabb kérő a Manchester City csapata, amelyet új tulajdonosa, az Abu Dhabi Group csoport a kontinens egyik leggazdagabb együttesévé tette.
A Zaki játékjogát jelenleg birtokló Zamalek a napokban közleményben tudatta, hogy valószínűleg Manchesterben vagy Abu Dhabiban tárgyalóasztalhoz ülnek a City képviselőivel a támadó átigazolásának ügyében.
A válogatott csatár ára a szigetországi hírek szerint eredetileg három millió euró körül volt, ám ez azóta – Zaki remeklésének köszönhetően – akár tízmillióra is emelkedhet majd. A nemzeti csapatban egyébként megyőző mutatója van a labdarúgónak: 48 mérkőzésen 29 találatot szerzett.
A Wigan Athletic nyolc kör után jelenleg a 14. helyen áll a Premier League-ben, tizenegy góljából hetet Zaki szerzett, így elmondható, Zaki azon kevés játék közé tartozik, akiknek nem kell több hónap, esetleg év, hogy megszokják az angol bajnokság légkörét.
