Xabi Alonso: Igen, kezeztem

Létrehozva: 2012. március 11. 12:18
Xabi Alonso elismerte, kézzel ért a labdához a Betis elleni bajnoki hosszabbításában, de egyáltalán nem bánja, hogy a bíró másként látta. A Real Madrid középpályása elégedett az újabb három ponttal, de figyelmeztetett: messze a bajnokság vége.


 

A Real Madrid képtelen botlani, szombat este Sevillából, a Betis katlanjából hozta el valamennyi pontot. A győzelmet némileg beárnyékolja, hogy Xabi Alonso és Sergio Ramos is kezezett a saját tizenhatosán belül, de Iturralde González egyik esetben sem fújt büntetőt.

A középpályás a mérkőzés után bevallotta, valóban szabálytalanul avatkozott játékba, de cseppet sem kesergett amiatt, hogy a bíró megkegyelmezett csapatának.

„Nagyon sok lövés volt a meccsen. Az a labda a ráadásban eltalálta a kezem, de a játékvezető másként látta. Nekünk azonban az a feladatunk, hogy a játékkal foglalkozzunk, és ne ilyen dolgokkal” – fogalmazott Alonso, aki a Barcelona előtti tetemes előny dacára óvatos duhaj.

„Nagyon boldogok vagyunk, mert minden meccs fontos. Ez a győzelem egy újabb lépés előre, de bárki bármit mond, még nagyon hosszú út áll előttünk.”

„A mai meccsen nagyot küzdöttünk, de van még hátra tizenkettő, és kellő óvatossággal, profin kell hozzáállnunk. Tudjuk, hatalmasat csalódhatunk, ha most hátradőlünk.”

„Örömteli, hogy idegenben is ilyen remek teljesítményt nyújtunk, de még nagyon sok pontot kell begyűjtenünk ahhoz, hogy ne vesszen kárba, amit eddig elértünk” – mutatott rá a baszk születésű klasszis.

A királyiak 13 ponttal vezetnek a Barcelona előtt, amely vasárnap Santanderben, a Racingnál vendégeskedik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
CR7 duplázott, Mourinho "százados" lett
VIDEÓK! Cristiano Ronaldo karrierje első két gólját lőtte a Betisnek, ez is kellett ahhoz, hogy a Real Madrid izgalmas és fordulatos meccsen végül 3-2-re nyerjen a Betis vendégeként a La Liga 26. fordulójában. A portugál...
Tovább a teljes cikkhez »

Címkék: Xabi Alonso
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu