Wilshere 14 hónap után edzett

Szerző: SHLétrehozva: 2012. szeptember 20. 16:36
Remek hírrel szolgálhatunk az Arsenalért és az angol válogatottért izgulóknak: Jack Wilshere 2011 júliusa, azaz tizennégy hónap ismét teljes értékű edzésmunkát végzett.


 

A még mindig csak 20 éves középpályás bokája és térde is rakoncátlankodott, emiatt egyetlen mérkőzésen sem lépett pályára az előző szezonban.

A visszatérésre menetközben több időpontot is megjelöltek az Ágyúsok, ám rendre módosítaniuk kellett rajta, mígnem csütörtökön újra társaival készülhetett Wilshere.

„Boldogan jelenthetjük be, hogy Jack Wilshere ma ismét teljes értékű munkát végzett az első csapattal. Érthetően nagyon izgatott a fiatalember” – írta Twitterén a játékos ügynöke, de Arsene Wenger is megszólalt.

„Nagyon örülünk neki, hogy Jack visszatért közénk. Tizennégy hónapra esett ki, ami nagyon hosszú idő az ő korában, igazi örökkévalóság.”

„Az első néhány tréningen nagyon óvatosnak kell lennünk, megnézzük, mire hogyan reagál. Ebben a szakaszban semmit sem szabad elsietni, napról napra kell felépíteni a programját” - nyilatkozta a menedzser.

Wilshere-ben olyannyira bíznak az Emiratesben, hogy Robin van Persie nyári távozása után ő örökölte meg a 10-es számú mezt.

Címkék: jack_wilshere
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu