Wenger: A tavaszunk múlhat a döntőn

Szerző: shLétrehozva: 2011. január 26. 15:21
Arsene Wenger úgy véli, amennyiben az Arsenal megnyeri a Ligakupát, az hatalmas lökést adna a csapatnak a többi sorozatban. A francia szakember szerint a mentális tényezők dönthetnek a februári fináléban.


 

Az Arsenal kedd este hozta a kötelezőt, és biztos, 3-0-s hazai győzelmével beverekedte magát a Ligakupa-döntőbe az Ipswich ellen.

Az ellenfél a West Ham-Birmingham párharcból kerül ki, az Ágyúsok tehát mindenképp esélyesei lesznek a finálénak – amelyen Arsene Wenger szerint sok múlik.

„Ha jól szerepelünk azon a meccsen, az kihatással lehet a többi sorozatra is. Egyelőre valamennyiben érdekeltek vagyunk, amelyikben csak elindultunk, fontos tavasz elé nézünk” – fogalmazott a mester.

„Úgy érzem, minden adott ahhoz, hogy megnyerjük a Ligakupát, de ehhez az kell, hogy mentálisan erősek legyünk. Ha úgy játszunk, ahogy tudunk, és fejben maximálisan ott leszünk, trófeával rugaszkodunk neki a tavasznak.”

Az Ipswich elleni visszavágón a saját kapusával ütköző Bacary Sagnát már negyedóra után le kellett cserélni, és mint Wenger elmondta, a francia hátvéd ágyrázkódást szenvedett, és fájlalja az orrát. Ennél több információval egyelőre nem tud szolgálni.

A Ligakupa-döntős szereplése ugyanakkor emiatt nincs veszélyben, hiszen azt február 27-én rendezik a londoni Wembley-stadionban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Kupadöntős az Arsenal, csodát tett az MU
VIDEÓK! Nem mindennapi körülmények közepette, az utolsó húsz percben fordított 0-2-ről a Manchester United Blackpoolban a Premier League 16. fordulójából elmaradt mérkőzésén. A Ferguson-fiúk 70 percig sehol sem voltak, aztán...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu