Visszavonul az argentin "büntetőkirály"

Szerző: shLétrehozva: 2011. április 8. 10:15
Június 19-én a Clausura utolsó fordulójában, a Gimnasia La Plata ellen fejezi be pályafutását Martín Palermo, az argentin labdarúgás elmúlt bő egy évtizedének egyik legjobb csatára. A Boca Juniors játékosa úgy érzi, fizikailag már nem bírja a megpróbáltatásokat, nem lenne már igazán hasznára csapatának.


 

„Két éve készülök a visszavonulásra, ebben egy kiváló pszichológus is segít. Alapvető, hogy időben döntsünk fontos kérdésekben, így nyugodtan mondhatom, nem változtatok elhatározásomon” – jelentette ki a tapasztalt támadó.

Martín Palermo az Estudiantesben kezdte profi pályafutását, majd szerepelt a Boca Juniorsban, a Villarrealban, a Betisben és az Alavésben is. A nemzeti tizenegyben 15 mérkőzésen kilencszer volt eredményes. A rutinos futballista hatszor volt bajnok a Bocával, kétszer pedig győzött a Libertadores-kupában, egyszer pedig a Klub Világkupában is.

Pazar gólok egész sorát szerezte, de a szurkolók többségében nyilván az marad meg, hogy az 1999-es Copa Américán a kolumbiaiak ellen három (!!!) 11-est hibázott. Egyszer a keresztlécet bombázta szét, majd a kapu fölé lőtt, végül utolsó kísérletét Miguel Calero hárította.



 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu