Villarreal helyett Debrecen

Szerző: shLétrehozva: 2010. augusztus 2. 12:48
Az U20-as válogatottal világbajnoki bronzérmet nyert csatár, Balajti Ádám a spanyolországi próbajáték után visszatért Debrecenbe, és csatlakozott a DVSC-TEVA csapatához a klub közlése szerint.



A Debrecen és a Diósgyőr – ahol a játékos az előző idényt töltötte – között még a tavasz folyamán megegyezés született a labdarúgó játékjogának megvásárlásáról, ám Balajtinak ekkor már volt ajánlata a Villarrealtól, ezért azt kérte, hogy ha szerződteti a spanyol élcsapat, akkor ott folytathassa pályafutását.

Végül nem született megállapodást a spanyolokkal, így biztossá vált, hogy Debrecenben marad a 19 éves játékos.

Szüksége is van minden erősítésre a Lokinak, hiszen szerdán az életben, pontosabban a Bajnokok Ligájában maradásért futballozik.

A bajnoki címvédőnek kétgólos hátrányt kellene ledolgoznia a St. Jakob Parkban, hogy bejusson a rájátszásba, ami az első mérkőzés helyzetkihasználását figyelembe véve több mint nehéz vállalkozásnak tűnik.

Jó hír ugyanakkor a debreceni híveknek, hogy Komlósi Ádámot és Czvitkovics Pétert is behívták a magyar válogatott keretébe az angolok elleni felkészülési mérkőzésre.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu