Vége Brückner osztrák kapitányságának

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 2. 19:12
Az Osztrák Labdarúgó-szövetség (ÖFB) azonnali hatállyal, közös megegyezéssel felbontotta Karel Brückner szövetségi kapitány szerződését. A rutinos szakembernek nem jutott sok idő nyugati szomszédunk válogatottjánál, hiszen mindössze az Európa-bajnokság után vette át a távozó Josef Hickersberger kispadját.


A sikertelen hazai rendezésű Európa-bajnokság után vette át az osztrák válogatott irányítását Karel Brückner, és a cseh szakembertől sokat vártak Ausztriában: Brückner ugyanis hazája nemzeti együttesével jó eredményeket ért el, elég, ha csak a 2004-es Eb-elődöntőt említjük.

A sokat megélt edzőnek azonban rá kellett jönnie, Ausztriában nem várják olyan jó játékosok, mint amilyenekkel Csehországban dolgozott. A világbajnoki selejtezők sem sikerültek eddig túl jól: bár Franciaországot nagy meglepetésre 3-1-re legyőzte a gárda, utána 2-1-re kikapott Litvániában, csak döntetlenre volt képes a Feröer-szigeteken, majd Szerbia is elvitte a három pontot az országból.

Leo Windtner, az ÖFB elnöke hétfőn telefonon beszélt Karel Brücknerrel, amelynek folyamán megállapodtak, a felek külön utakon haladnak tovább. A 69 éves éves szakember utódjáról tíz napon belül döntenek a szövetség vezetői.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu