Vb-selejtezők: a hőséggel és a macedónokkal sem bírtak a skótok

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 6. 16:49
Ilco Naumoszki ötödik percben szerzett góljával, az esélytelenebbnek tartott Macedónia legyőzte a az új szövetségi kapitány, George Burley által először irányított Skóciát a 2010-es labdarúgó világbajnoki selejtezők első fordulójában Szkopjében. A 38 fokos hőségben a bekapott gól után hiába támadtak a vendégek, ellenfelük a kontratámadásból állandó veszélyt jelentett rájuk.


Fotó: Reuters

A 2008-as Eb-kvalifkációt sorozatban négy győzelemmel kezdő skót labdarúgó válogatott már az első mérkőzésén vereséget szenvedett a világbajnoki selejtezők során szombaton és az új szövetségi kapitány, George Burley bemutatkozása sem sikerült a legjobban.

 

A macedónok már az ötödik percben megszerezték a vezetést, amikor Szedloszki szabadrúgását Gordon kapus éppen Naumoszki elé paskolta, aki köszönte szépen a lehetőséget és közelről a kapuba passzolta a labdát.

 

A skótok láthatóan küzdöttek a hőséggel, helyzeteket is kialakítottak, ám a macedónok első félidőben akár tizenegyeshez is juthattak volna, végül azonban nem változott az eredmény, Macedónia gyűjtötte be a három pontot.

 

VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK 2010, 9. CSOPORT:
MACEDÓNIA – SKÓCIA 1-0 (1-0)
Szkopje. Vezette: Pavel Kralovec (cseh)
MACEDÓNIA: Milosevszki, Noveszki, Petrov (Grncarov 79.), Szedloszki, Mitreszki, Lazarevszki, Georgijevszki, Sumulikoszki, Maznov, Pandev (Tasevski 83.), Naumoszki (Trajanov 69.). Szövetségi kapitány: Srecko Katanec.
SKÓCIA: Gordon, Alexander, Naysmith, McManus, Caldwell, Hartley (Commons 65.), Fletcher, Brown, Miller (Boyd 81.), McFadden, Robson (Maloney 76.). Szövetségi kapitány: George Burley.
Gólszerző: Naumovszki (5.).
Sárga lap: Pandev (64.) Sumulikoszki (72.).
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu