Vb-2010: utolsó sansz az Elefántoknak

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 2. 14:58
Június 11-én két mérkőzéssel rajtol a Dél-afrikai Köztársaságban a XIX. labdarúgó-világbajnokság. A sportvilág 1930 óta izgulhat a mérkőzések és a csapatok kapcsán, rengeteg legenda született, számos csodálatos történésnek tapsolhattak a szurkolók. A Sporthirado.hu a rajtig bemutatja a tornán induló 32 nemzeti válogatottat. A sorban az elefántcsontparti aranygeneráció következik.


 

Az elefántcsontparti aranygeneráció utolsó esélye a mostani, hogy világbajnokságon is letegye a névjegyét, de a sorsolást ismerve az is erősen kétséges, hogy egyáltalán Brazília és Portugália szorításában ki tudja-e harcolni a továbbjutást.

A csapat hasonlóan nagy várakozásokkal rugaszkodott neki a 2006-os németországi tornának, amelyen azonban két vereség mellett csupán egy győzelmet tudott felmutatni, azt is tét nélküli mérkőzésen, a szintén kiesett szerbek ellen.

A válogatott legnagyobb átka a túlontúl sebezhető védelem, Boubacar Barryvel, a „lepkekirállyal” a kapuban még sok-sok nehéz perc vár az Elefántcsontpartért szorítókra. A helyzetet tovább rontja, hogy a védelem oszlopa, a Manchester Cityben légióskodó Kolo Touré finoman szólva sem élete formáját futja, ami még nagyon sokba kerülhet az Elefántoknak.

A mondás persze tartja magát: nincs más hátra, több gólt kell rúgni, mint kapni! Ezért a Chelsea sztárjai, Didier Drogba és Salomon Kalou tehetik a legtöbbet, de Gervinho is képes egymaga meccset eldönteni.

Drogba ráadásul ég a bizonyítási vágytól; több interjúban is kiemelte, nagyon fáj neki, hogy eddig kizárólag klubcsapataiban ért el hangos sikereket – itt a nagy alkalom, hogy változtasson ezen a gyakorlaton.

A középpálya talán a legnagyobb talány, egyelőre ugyanis még csak sejteni sem lehet, ki szervezi majd a játékot, illetve kitől számíthatunk kreatív megoldásokra. A vízhordás Yaya Touré reszortja lesz, és ne kételkedjünk benne, rajta múlik majd legkevésbé a csapat sikere.

A kapitányi poszt szintén nem tartozik a válogatott erősségei közé: Sven-Göran Eriksson közel sem közönségkedvenc. A svéd szakember Vahid Halihodzicot váltotta március végén hosszas zűrzavar után. Könnyen elképzelhető, a vb után ismét másképp hívják majd a kapitányt.

AZ ELEFÁNTCSONTPARTI VÁLOGATOTT 29 FŐS KERETE:
Kapusok: Boubacar Barry (Lokeren), Aristides Zogbo (Maccabi Netanya), Daniel Yeboah (ASEC Abidjan).

Hátvédek: Souleymane Bamba (Hibernian), Arthur Boka (VfB Stuttgart), Benjamin Brou Angoua (Valenciennes), Guy Demel (Hamburg SV), Emmanuel Eboué (Arsenal), Steve Gohouri (Wigan Athletic), Siaka Tiene (Valenciennes), Kolo Touré (Manchester City).

Középpályások: Jean-Jacques Gosso (Monaco), Abdelkader Keita (Galatasaray), Emmanuel Koné (International Curtea Arges), Gervinho (Lille), Christian Koffi Ndri (Sevilla), Cheik Ismael Tiote (Twente Enschede), Yaya Touré (Barcelona), Didier Zokora (Sevilla).

Csatárok: Aruna Dindane (Racing Lens), Seydou Doumbia (Young Boys Berne), Didier Drogba (Chelsea), Salomon Kalou (Chelsea).

 

Szövetség: Fédération Ivoirienne de Football

Alapítva: 1960

FIFA-tag: 1961

CAF-tag: 1960

Szövetségi kapitány: Sven-Göran Eriksson

Elnök: Jacques Anouma

Internet: https://www.fif-ci.com/

Világbajnoki szereplés: 1

Legnagyobb sikerek: csoportkör (2006)

Helyezése a FIFA világranglistáján: 27.

Csúcsok:

- Első válogatott mérkőzés: 1960. április 13.: Elefántcsontpart-Dahomey 3-2

- Legnagyobb arányú győzelem: 1985. március 13.: Elefántcsontpart-Mali 6-0, 1992. október 11.: Elefántcsontpart-Niger 6-0, 2001. július 1.: Elefántcsontpart-Madagaszkár 6-0

- Legnagyobb arányú vereség: 1971. május 2.: Elefántcsontpart-Ghána 2-6, 1974. július 6.: Malawi-Elefántcsontpart 5-1

- Legtöbb válogatottsággal rendelkező játékos: Didier Zokora (80)

- Legtöbb gól a válogatottban: Didier Drogba (44)

- Legtöbb mérkőzés a 2010-es vb-selejtezőn: Didier Drogba, Emmanuel Eboué (12)

- A vb-selejtezők elefántcsontparti gólkirálya: Didier Drogba (6)

 

AZ 7. SZÁMÚ AFRIKAI VB-SELEJTEZŐCSOPORT:
1. Elefántcsontpart 6 3 3 0 10 2 8 12
2. Mozambik 6 2 2 2 7 5 2 8
3. Madagaszkár 6 1 3 2 2 7 −5 6
4. Botswana 6 1 2 3 3 8 −5 5

 

A G-CSOPORT MENETRENDJE
június 15. 16:00, Port Elizabeth: Elefántcsontpart - Portugália
június 20. 20:30, Johannesburg: Brazília - Elefántcsontpart
június 25. 16:00, Nelspruit: Észak-Korea - Elefántcsontpart

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu