Vb-2010: meglepetésre készül Nigéria

Szerző: shLétrehozva: 2010. május 9. 11:25
Június 11-én két mérkőzéssel rajtol a Dél-Afrikai Köztársaságban a XIX. labdarúgó-világbajnokság. A sportvilág 1930 óta izgulhat a mérkőzések és a csapatok kapcsán, rengeteg legenda született, számos csodálatos történésnek tapsolhattak a szurkolók. A Sporthirado.hu a rajtig bemutatja a tornán induló 32 nemzeti válogatottat.


A nigériai válogatott bemutatása:

A kilencvenes években egyértelműen Afrikai legjobbjai közé tartozott a nigériai válogatott, sőt világszinten is sokra tartották. De 1994-ben Olaszország, majd 1998-ban Dánia állította meg az együttest, amely pedig hemzsegett a klasszisoktól. A nigériaiakat ez visszavetette, lassan kikoptak kontinensük közvetlen élvonalából, majd a 2002-es vb-n már nem is kerültek a második körbe.

Az elmúlt években kisebbfajta káosz jellemezte a csapat életét, többször is kapitánycsere borzolta a kedélyeket. Idén is megtörtént a váltás, talán a racionális gondolkodású svéd tréner, Lars Lagerbäck megoldást talált a problémákra. De nem lesz könnyű dolga a túlzott öntudattal „megáldott” futballistáktól, de szerencséje, hogy viszonylag könnyűnek tűnik a vb-csoport. Ha az afrikai együttes visszatér a lendületes és technikás futballhoz és nem vét durva védekezési hibákat, akkor ismét tagja lesz a nyolcaddöntőnek.

A legnagyobb sztár:

John Obi Mikel csodagyerekként robbant az európai klubfutballba, de először vitatott váltása miatt került reflektorfénybe. A Chelsea némi trükkel szerezte meg a Manchester United elől, de mostanra már a játéka került előtérbe. Hatalmas munkabírású középpályásként tartják számon, de időnként durvaságba csap át a lelkesedése. De így is vezéregyénisége a nigériai válogatottnak, ha higgadt marad, akkor társainak is hatalmas erőt adhat.

A JELENLEGI KERET:
KAPUSOK: Vincent Enyeama (Hapoel Tel Aviv), Austin Ejide (Hapoel Petah Tikva), Dele Aiyenugba (Bnei Jehuda), Greg Etafia (Moroka Swallows), Bassey Akpan (Bayelsa United)
VÉDŐK: Joseph Yobo (Everton), Taye Taiwo (Olympique Marseille), Danny Shittu (Bolton Wanderers), Chidi Odiah (CSZKA Moszkva), Rabiu Afolabi (Red Bull Salzburg ), Onyekachi Apam (Nice), Uwa Elderson Echiéjilé (Rennes), Dele Adeleye (Sparta Rotterdam), Sam Sodje (Charlton Athletic), Olubayo Adefemi (Boulogne), Terna Suswam (Lobi Stars F.C.), Michael Odibe (Siena)
KÖZÉPPÁLYÁSOK: Seyi Olofinjana (Hull City), Mikel John Obi (Chelsea), Ayila Yussuf (Dinamo Kiiv), Kalu Uche (Almería), Sani Kaita (Alanyija Vlagyikavkaz ), Dickson Etuhu (Fulham), Femi Ajilore (Groningen), Onyekachi Okonkwo (Zürich), Sone Aluko (Aberdeen), Lukman Haruna (AS Monaco), Gabriel Ruben (Enyimba International F.C.), Ikechukwu Ibenegbu (Heartland F.C.), Solomon Okpako (Kano Pillars F.C.)
CSATÁROK: Nwankwo Kanu (Portsmouth), Yakubu Aiyegbeni (Everton), Peter Odemwingie (Lokomotiv Moszkva), John Utaka (Portsmouth), Victor Obinna (Málaga), Obafemi Martins (Wolfsburg), Ikechukwu Uche (Real Zaragoza), Chinedu Obasi (Hoffenheim), Michael Eneramo (Espérance), Victor Anichebe (Everton), Joseph Akpala (Club Brugge), Peter Utaka (OB), Ideye Brown (Sochaux), Ahmed Musa Kano (Pillars F.C.)

Szövetség: Nigeria Football Federation (NFF)

Alapítva: 1945

FIFA-tag: 1960 óta

CAF (Afrikai Labdarúgó-szövetség)-tag: 1959 óta

Szövetségi kapitány: Lars Lageräck

Elnök: Sani Lulu Abdullahi

Internet: https://football.com.ng/

Világbajnoki szereplés: 3 (1994 – kiesett az 2. fordulóban, 1998 – kiesett a 2. fordulóban, 2002 – kiesett az 1. fordulóban)

Legnagyobb siker: Afrikai Nemzetek Kupája-győztes (1980, 1994)

Csúcsok:

-    Első válogatott mérkőzés: 1949. október 8., Nigéria-Sierra Leone 2-0

-    Legnagyobb arányú győzelem: 1959. november  28., Nigéria-Dahomey (ma Benin) 10-1

-    Legnagyobb arányú vereség: 1955. június 1., Gold Coast (ma Ghána)-Nigéria 7-0

-    Legtöbb mérkőzés a válogatottban: 86 (Mudashiru Lawal 1975-1985)

-    Legtöbb gól a válogatottban: 37 (Rashidi Yekini 1986-1998)

-    Legtöbb mérkőzés a 2010-es vb-selejtezőn: Vincent Enyeama, Peter Odemwingie és Ikechukwu Uche (10-10 mérkőzés)

-    A vb-selejtezők nigériai gólkirálya: Victor Obinna, Ikechukwu Uche (4-4 gól)

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu