Van Gaal még többet vár Di Maríától

Szerző: SHLétrehozva: 2014. szeptember 15. 21:56
Ahogy azt várni lehetett, rögtön érzékelhető a Di María-hatás a Manchester Unitednél, ami el is várható, hogyha egy 75 millió eurós igazolásról beszélünk. Vasárnap először játszott új csapatában hazai közönség előtt, az Old Traffordon, és az ő szabadrúgásgólja hozta meg a vezetést az MU-nak a QPR ellen, később pedig az ő pazar átadása után adta meg Juan Mata a kegyelemdöfést a londoniaknak. Járt is ezért a dicséret, de még Di Maríának is van hova fejlődnie menedzsere szerint.


"Milyennek láttam Di Maríát? Ha három gólban benne vagy, és ebből az első te szerzed, az akárhogy is nézzük, szép teljesítmény. De lesz ez még jobb is, sok olyan labdavesztést láttam tőle, amelyek elkerülhetőek voltak, és biztosan mindent meg is tesz majd azért, hogy kiküszöbölje az ilyen hibákat. Nem dőlünk hátra, ki fogjuk elemezni a meccset, hogy a következő fordulóban még jobb focival rukkoljunk elő" - tekintett vissza Louis van Gaal a Manchester United-QPR (4-0) mérkőzésre, amelyen több pontot gyűjtött be együttese, mint az azt megelőző három körben összesen.


Manchester United vs QPR 4-0 All Goals... by enteritainmentoffical

Di Maríát a hajrában lehozta Van Gaal, de csak elővigyázatosságból tette, a játékos ugyanis nem sokkal korábban izomgörcsöt kapott.

Az argentin támadó középpályás ihletett formát mutat, már az előző fordulóban is biztatóan mozgott a pályán, de akkor még nem tudta győzelemhez segíteni övéit sunderlandi debütálásán.

Azóta három gólpasszt osztott ki, és egy gólt is szerzett a világbajnok Németország elleni felkészülési meccsen, Düsseldorfban.

Címkék: angel_di_maria
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu