Urbányi fejest ugrik az ismeretlenbe

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 13. 10:09
Urbányi Istvánt nevezték ki a Maldív-szigeteki labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, megbízatása két évig szól. A szakember saját bevallása szerint is fejest ugrik az ismeretlenbe, hiszen az ország futballjáról csak minimális információkkal rendelkezik, a következő másfél hónapban pedig már új csapatát kell felkészítenie arra a Dél-Ázsiai Kupa-selejtezőre, amely sorozatban címvédőként nagyok az elvárások.


- Az MLSZ, egészen pontosan Jámbor László kapcsolatain keresztül kerültem képbe a Maldív-szigeteken – válaszolta a sporthirado.hu megkeresésére az új állomáshelyére szombaton utazó Urbányi István. – A volt kapitány sikeresen dolgozott, tehát nem kirúgták, hanem lejárt a szerződése és visszatért Európába, egy szlovák trénerről van szó. Az ázsiai országban pedig több vonalon keresztül megindult az utód keresése, így jutottak el több személyen keresztül hozzám is.


- Amikor Jámbor László megkereste, azonnal kapható volt a kalandra?


- Igen, azt válaszoltam neki: miért is ne? Aztán elküldtem az önéletrajzomat és vártam, különösebben nagy reményeket persze nem fűztem a dologhoz. Aztán egyszer felhívtak a Maldív-szigetekről, elbeszélgettünk, hogy tényleg komolyak-e a szándékaim, onnantól kezdve már élesbe fordult a dolog. Utána már gyorsan pörögtek az események, a képben maradt jelöltek közül végül engem kért fel az elnökség, tudtommal angol, argentin és üzbég edző is volt a jelöltek között. Na, akkortól már úgy fogalmazódott meg magamban a kérdést: miért is?


- Tényleg: miért is?


- Bár sokan nem tudják, én edzőként is végigjártam a szakmai szamárlétrát, korosztályos csapatnál kezdtem a munkámat és végül az Újpest első csapatát is irányíthattam. Egy szövetségi kapitányi poszt azonban szerintem, legyen az bárhol, komoly rangot jelent. Nem lehet azonnal az argentin vagy az angol válogatott kispadján kezdeni. Vagy legalábbis csak keveseknek adatik meg. De egy szövetségi kapitányi munka az önéletrajzban sem mutat rosszul. Ez azonban kölcsönös: jó klub edzőjeként könnyebben lehet az ember szövetségi kapitány, míg utóbbi révén jó csapatot is könnyebben talál magának az ember. Igazságtalan lennék, ha nem említeném meg Temesvári Miklós nevét, akinek szövetségi kapitányi munkássága minden bizonnyal szép emlékeket hagyott a Maldív-szigeteken, miként segítségemre lehetett az is, hogy két honfitársunk, Kiss László és Dzurják József klubedzőként végez jelenleg is sikeres munkát, a velük való kapcsolattartás a válogatott hasznára is válik.


- Ha már a két klubedző nevét említette és a kapcsolattartást, arra felkészült, hogy nevezett két szakember köszönőviszonyban sincs egymással?


- Akkor majd én leszek a közvetítő közöttük. Ha a Maldív-szigeteken abban bíznak, hogy ez pluszt jelenthet a kapitány és a válogatott munkájában, akkor én nem gondolom azt, hogy ez a dolog nem működik majd. Aztán majd az életben meglátjuk. Két karizmatikus személyről van szó, különösen Kiss László esetében mondják azt, hogy nehéz vele kijönni, velem viszont nagyon könnyű. Megtaláljuk a közös hangot egymással, ebben biztos vagyok.


- Milyen célokat és konkrét feladatokat fogalmaztak meg az új kapitánnyal szemben?


- Szombaton indulok, ezekről majd a helyszínen pontosítunk. Annyit tudni kell, hogy a vb-selejtezőkön és az Ázsia Kupán már túljutott a csapat, sikertelenül, viszont hamarosan kezdődik az idei Dél-Ázsiai Kupa első selejtezőfordulója, a válogatottal szemben pedig nagy az elvárás, hiszen sporttörténelmi sikert aratva az előző kiírást megnyerték. A bajnokság másfél hónapig szünetel a válogatott miatt.


- Érdekes lesz a kapitányi bemutatkozása: hogyan választ keretet?


- Szerencsére van egy jó csapat, jó az irány is, amely felé tartanak, nem bukott edző helyét kell átvennem, csak egy működő dolgot kell továbbvinnem. A keret javarészt adott, aztán ha meglesz a helyismeretem, akkor majd jöhetnek a változtatások, a saját elképzelések. Gondolom, teret kap egyfajta fiatalítás is, már az elkövetkezendő vb-re és Ázsia Kupára készülve. Az első torna most áprilisban lesz, ha onnan továbbjutunk, akkor májusban jön a következő.


- Akkor a közepébe érkezik…


- Abba. Szombatra szól a repülőjegyem, a családom három hét múlva jön utánam, a visszafelé szólót pedig októberre foglalták le. Mondjuk, várhatóan jövök azért még addig haza.


- Vallja be őszintén: mennyire számít önnek fehér foltnak a Maldív-szigeteki labdarúgás?


- Nem kertelek: teljesen. Korábban én is csak annyit tudtam, hogy melyik magyar edző dolgozott odakint, azóta persze már utánanéztem a bajnokság, de különösen a válogatott eredményeinek, így azóta képbe kerültem valamelyest. De igazi ismeretséget természetesen majd ott kötöm meg az életben, a helyszínen, személyesen.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu