Újra focizik Détári Lajos

Szerző: shLétrehozva: 2011. június 30. 09:10
Vecsésről bizonyára a legtöbb embernek, de főként a háziasszonyoknak a vecsési káposzta vagy más finom savanyúság jut az eszébe. Pedig ennek a Budapesthez közeli városnak van egy kevésbé közismert büszkesége is, mégpedig az idén centenáriumát ünneplő futballklubja. Az ünnepi rendezvényt július 2-án, szombaton a klub pályáján tartják. Az MTI-Press munkatársa stílszerűen a futballpálya lelátóján beszélgetett Földvári Tiborral, a klub elnökével, aki maga is több évtizedet végigjátszott az egyesület színeiben.


- Először kezdjük egy kis visszatekintéssel. Ki alapította a futballklubot?

- Balogh Mihály pálinkafőzőnek köszönhetjük az egyesület létrehozását, aki 1911-ben kizárólag vecsési fiatalokból szervezte meg a Vecsési Baráti Kör FC-t. A kor viszonyainak megfelelően akkoriban még földes pályán kergették a labdát, és egy évre rá már a közép-magyarországi bajnokságban játszottak.

- Mi történt a folytatásban?

- Egyre több iparos kezdte el támogatni az egyesületet, így 1914-ben Vecsési Iparos és Munkás Testedzőkörre (VMTK) változott a név. Ekkora a klubnak már alapszabálya is volt. Megváltozott a csapat színe is, a korábbi fekete-fehérről piros-fehérre. Beszélgetésünk helyszínét, a mostani pályát 1937-ben avatták fel. A létesítményt egy vecsési illetőségű család adományozta azzal a kikötéssel, hogy azt csak és kizárólag sportcélokra lehet használni.

- Az idők folyamán bizonyára sok változás történt még. Beszélne a jelentősebbekről?

- A második világégés után a VMTK megnyerte az 1948/49- es NB III-as bajnokságot. Ezt követően, az ötvenes évektől folytonos névváltozásokon mentünk keresztül. Ezek általában különböző cégekhez kapcsolódtak: voltunk Spartacus, Vízép, Traktor sportegyesület. Az idők során megjártuk a magyar bajnokságok különböző osztályait, a megyeiektől az országosokig.

- Melyik volt a legjelentősebb sikerük?

- Egészen 1965. november 14-ig kell visszamennünk, amikor az akkori gárdánk, a Vecsési Vízép a Népstadionban legyőzte az Esztergomi Vasast, és ezzel elnyerte a Szabad Föld kupát.

- Nagyot lépve az időben: hogyan zárták az idei szezont?

- Csapatunk a hetedik helyet szerezte meg az NB II. keleti csoportjában. Önmagában ez sokaknak nem tűnhet nagy eredménynek, de tekintetbe kell venni azt, hogy a hatvanas évek sikerei után a nyolcvanas évek végéig tartós volt a visszaesésünk. A mélypontról csak fokozatos és szívós munkával lehetett feljebb jutni, és ennek a folyamatnak még koránt sincs vége.

- Mire gondol?

- Kiemelt hangsúlyt fektetünk az utánpótlás nevelésére. Futballklubunk 1991-től önálló jogi személyként van bejegyezve, ez nagyobb biztonságot ad, így jobban tudunk koncentrálni az ifjú nemzedékre. Jelenleg százhatvan gyerekkel foglakozunk, kezdve az óvodás korúaktól. Mindemellett Détári Lajos klubigazgató-vezetőedzővel folyamatosan építjük, erősítjük a csapatot. Az idén az utánpótlásból felhozott és más, élvonalbeli egyesületektől igazolt játékosokat tervezünk beépíteni.

- Elmondásából akár nagyratörő tervekre is következtethetünk. Elárulna erről valamit?

- Nem titkolt vágyam, hogy felnőtt csapatunk belátható időn belül feljusson az első osztályba. Természetesen ennek rengeteg feltétele van, így többek között egy új sportcentrum létrehozása, amelyet a Vecsés és Gyál közötti területen szeretnénk megépíteni. Itt nemcsak a futballról szólna a történet, hanem más sportokhoz is európai színvonalú körülmények jönnének létre. A tervek már elkészültek, a mostani fázisban befektetők bevonására van szükség.

- Mikor kezdtek az ünnepségre készülni?

- A kezdeti lépéseket már hónapokkal ezelőtt megtettük. Az elsődleges elképzelésünk az volt, hogy a Bundesliga első vagy második osztályából hívunk meg egy csapatot, amire meg is volt a reális lehetőség. Igaz, ez meglehetősen sok pénzbe került volna, ami egy hozzánk hasonló kis költségvetésű klubnak elég megerőltető. Végül úgy döntöttünk, ezt most nem engedhetjük meg magunknak. Szóba került a fennállásának szintén 100. évfordulóját ünneplő Budapesti Vasas SC meghívása is. Végül is az Újságíró Válogatottat kértük fel, akik nagy örömmel vették a meghívásunkat.

- Mit láthatnak, és kikkel találkozhatnak a kilátogatók?

- Olyan programot igyekeztünk összeállítani, amely a legkisebbektől a felnőttekig mindenkinek felhőtlen kikapcsolódást ígér. Reggel kilenc órakor főzőversennyel kezdődnek az események. Napközben közismert táncos és énekes előadók szórakoztatják a közönséget. A jubileumi köszöntőt Szlahó Csaba, Vecsés polgármestere és én mondjuk. A már említett futballmérkőzésre négy órakor kerül sor, ahol a mieinket Détári Lajoson kívül az öregfiúk csapatának tagjai és városatyák fogják képviselni. A mérkőzést követően az egyesületünk hírnevét öregbítő futballistáinknak nyújtunk át emléklapokat. A rendezvényünket este tizenegy órakor tűzijátékkal fogjuk zárni.

- Várnak még valakit a csapatukba?

- Igen. Edzőként évekig nálunk dolgozott Pisont István, akit, gondolom, velem együtt sokan szeretnének a gyepen látni. Ő is szívesen jön, ha a válogatott körüli teendői ezt lehetővé teszik.

- Mennyire fogja mindez a vendégek pénztárcáját megterhelni?

- Az ünnepségen való részvétel, illetve gyermekjátékok használata teljesen ingyenes. Ígérhetem, hogy az ételek és az italok ára is családbarát lesz.

Címkék: detari_lajos
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu