Tusorit felmentették a bundaügyben

Létrehozva: 2012. március 21. 16:29
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fellebbviteli bizottsága szerdán elévülés okán felmentette Tusori Richárd siófoki futballistát, akinek a fegyelmi bizottság januárban függesztette fel a játékjogát, mivel gyanúsított a bundabotrányban.


 

A testület februárban - szintén elévülés okán - felmentette Aczél Zoltán edzőt is, akkor ezt azzal indokolta, hogy - a sportfegyelmi felelősségről szóló kormányrendelet alapján - nem indítható sportfegyelmi eljárás abban az esetben - írja az MTI - , ha a kötelezettségszegésről való tudomásszerzés óta 30 nap, illetve a kötelezettségszegés elkövetése óta egy év eltelt.

Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy Tusori vagy Aczél szerepet vállalhatna az MLSZ égisze alatt zajló bármilyen sorozatban, ugyanis a szövetség februárban úgy módosította a versenyszabályzatát, hogy "az a sportszakember, továbbá labdarúgó, aki ellen labdarúgó-mérkőzés eredményének vagy eseményeinek bármilyen módon történő jogellenes befolyásolása okán közvádas, szándékos bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult, az MLSZ versenyrendszerében semmilyen tevékenységet nem folytathat az eljárás jogerős befejezéséig, megszüntetéséig".

A 2008/09-es idényben lejátszott és a gyanú szerint manipulált siófoki meccsekkel összefüggésben Tusori mellett még öt labdarúgót, Horváth Gábort, Sütő Lászlót, Andruskó Attilát, H. Gyulát és K. Norbertet, továbbá Aczél Zoltánt, a csapat akkori vezetőedzőjét és K. Zsolt FIFA-licences játékosügynököt vettek őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség munkatársai. Andruskó és Sütő teljes körű, feltáró jellegű beismerő vallomást tett.

A gyanú szerint K. Zsolt a 2009. április 21-én lejátszott Honvéd-Siófok (2-2) Magyar Kupa-elődöntőt, továbbá a 2009. április 25-én rendezett Siófok-Kaposvár (2-5) és a 2009. május 23-án lejátszott ZTE-Siófok (5-3) NB I-es meccs eredményét próbálta befolyásolni, ebből előbbire végül nem történt meg a fogadás, míg utóbbi kettőn a K. Zsolt által kívánt eredmény született, azaz a Siófok legalább két góllal kikapott. Tusori a gyanúsítás szerint a 2009. május 23-án lejátszott Zalaegerszeg-Siófok (5-3) bajnoki találkozón vett részt a manipulációban.

A fellebbviteli bizottság emellett a Vasast kétszer 250 ezer forintra megbüntette Farkas Zoltán átigazolási díjának első és második részletének kifizetésével kapcsolatban. Az angyalföldiek január 11-én rendezték adósságukat a Kaposvár felé, miután a fegyelmi bizottság korábbi döntése pontlevonással fenyegette a csapatot abban az esetben, ha a kifizetésre nem kerül sor a határozata jogerőre emelkedéséig.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu