Tizenöt hónapra eltiltják Contét?

Szerző: SHLétrehozva: 2012. augusztus 2. 18:59
Antonio Conte akár 15 hónapos eltiltást is kaphat a jövő héten, ha nem tudja tisztázni magát az Olasz Labdarúgó-szövetség meghallgatásán, amelyet a Serie B-t megfertőző Calcioscomesse (fogadási botrány) ügyében tartanak a napokban.


A Juventus vezetőedzője lemondott arról, hogy eljáráson kívül megegyezzen a vádalkuban (az ügyészséggel megállapodott a három hónapos eltiltásban plusz 200 ezer eurós pénzbüntetésben, de a szövetség fegyelmi bizottsága elutasította ezt). A FIGC a napokban tartja a meghallgatásokat, előreláthatólag egy hét múlva jelentik be a szankciókat.

Conte úgy döntött, megpróbálja tisztázni magát, így viszont az ügyész által eredetileg megállapított egy év plusz három hónapos eltiltást kockáztatja (egy év amiért nem jelentette, hogy tudomása van mérkőzések manipulácójáról, és három hónap amiért kétszer is előfordult az eset).

Conte a 2010–2011-es szezonban még a Sienát segítette feljutáshoz, s a csapat két meccse is gyanúba keveredett abból az időszakból, a Novara és az Albinoleffe elleni találkozó. Az akkor még a Sienéban, azóta a Speziában futballozó Filippo Carobbio vallomása alapján Conte is tudott a bundáról, de nem tett semmit.

A 43 éves tréner továbbra is tarthatna edzéseket, de nem mehetne az öltözőbe, nem ülhetne le a kispadra, és nem tarthatna sajtótájékoztatókat.

Andrea Agnelli, a Juventus elnöke, ellentmondásosnak, és diktatorikusnak nevezte a szövetség eljárását. Úgy fogalmazott, a vádalkuval megvolt a lehetősége annak, hogy legalább enyhítsenek a hitelvesztésen, amit bizonyos szereplők elszenvedtek. Torinói körökben úgy vélik, a FIGC most bizonyította részrehajlását.

Címkék: antonio_conte
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu