Terrynek két bordája is eltört

Létrehozva: 2012. április 5. 18:57
Az orvosi vizsgálatok kimutatták, John Terrynek két bordája is eltört, de a Chelsea csapatkapitánya egyetlen meccset sem szeretne kihagyni. Pláne azt követően nem, hogy az FA-kupa után a Bajnokok Ligájában is a négy közé kerültek a Kékek.


 

John Terry még múlt héten a Benfica otthonában szedte össze a sérülést, és bár az Aston Villa elleni bajnokit végigjátszotta, a Sasok elleni visszavágón egy óra elteltével cserét kért.

„Nem tudtam lélegezni, és a derekam összement. Nagyon nehezen bírtam az első félidőben” – nyilatkozta a csapatkapitány, de nem adja fel.

A védelem oszlopa világossá tette, nem hagyja cserben csapatát, és reméli, hogy nem kell meccseket kihagynia az idény legfontosabb időszakában.

„Nincs mit tenni a sérüléssel. Egyszerűen csak várni kell, míg meggyógyul, de úgy érzem, ettől még pályára tudok lépni.”

JT-re hatalmas szükségük lesz a londoniaknak, hiszen 26 nap alatt nyolc mérkőzést is megvívnak, köztük az FA-kupa és a Bajnokok Ligája elődöntőjét.

A nemzetközi porondon a Barcelona vár rájuk, de a bekk egyáltalán nem tart attól, hogy egyoldalú lenne a párharc.

„Kiváló eredmény, hogy kilenc év alatt hatodszor játszunk elődöntőt, de a végsőkig harcban akarunk maradni. Világos, hogy kemény dió lesz a Barcelona, de jól futballozunk. Nem hiszem, hogy ebben a pillanatban bárki örömmel csapna össze velünk, mert nagyon jó csapatot alkotunk, kiváltképp ebben a sorozatban.”

Címkék: John Terry
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu