Távozhat a legjobb hazai légiós

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 27. 15:48
Az újpesti Sándor György után kedden az MTK-s Lencse László is a Videotont választotta, ami azt jelenti, hogy alaposan belehúzott az erősítésbe az őszi bajnok. A kilencgólos Lencsével kapcsolatban egyébként egymillió dolláros átigazolási díjról szóltak a hírek, ám ezt a felek üzleti titokként kezelik. Az viszont már-már tény, hogy a fehérváriak elsősorban a következő bajnokságra készülve igazolnak most, hiszen a nyáron alapemberek sora távozhat a koronázó városból. Többek között a legjobb hazánkban szereplő légiós, André Alves is.


Annak ellenére, hogy százmillió forintért már most vitték volna a montenegrói csatárt, Goran Vujovicsot, a Videoton vezetői hallani sem akartak a tranzakcióról, sőt, a házi gólkirály brazil Alves, valamint Horváth Gábor, Nagy Dániel és Elek Ákos iránt is óriási a kereslet. Akik maradtak – egyelőre.

Tavasszal ugyanis nagy szükség lesz rájuk a bajnoki címért vívott csatában, ám félő, hogy nyáron szétesik a piros-kék csapat, hiszen akkor anyagi megfontolások miatt eladják legjobbjaikat a fehérváriak.

„A dinamikus fejlődéshez egy csapatnak folyamatosan változnia kell” - magyarázta honlapunknak Mezey György. -  A legjobb példa erre a Manchester United, ahol Sir Alex Ferguson kiválóan kezeli egy-egy meghatározó játékos leigazolását, majd eladását. Nyilvánvalóan lesz olyan játékos, akit gazdasági szempontok miatt fogunk eladni, vagy éppen megtartani. Van olyan, akit most épp megtartanánk: Vujovicsot, akinek komoly érdeklődők voltak már a nyáron is. Több százezer eurót ér most, de mi még „érleljük” és nagyobb haszonnal szeretnénk majd értékesíteni, de csak akkor, amikor majd pótolni tudjuk őt szakmailag.”

Leginkább tehát ez magyarázza Lencse leigazolását, aki 2012. június 30-ig írta alá fehérvári szerződését.

S hogy a Videoton kiválóan szerepelt az ősszel, annak bizony hátránya is van: jelenleg négy játékosát is nélkülöznie kell Mezey György vezetőedzőnek, akik az U21-es válogatottal Törökországban edzőtáboroznak.

„Büszkék vagyunk arra, hogy ennyi játékosunk tagja az olimpiai válogatottnak, de annak azért nem örülök, hogy Szakály Dénest, Elek Ákost és Lázár Pált, no meg Margitics Andort egy hétre kivonták a forgalomból a felkészülés közepén” – bosszankodott Mezey.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu