Tartalékokkal az Európa-bajnokságra

Szerző: SHLétrehozva: 2012. június 5. 11:42
Az Európa-bajnokságig hátralévő napokban bemutatjuk valamennyi résztvevőt, most következzen a mindenkire veszélyes Horvátország. Ha surranópályán is, sorrendben harmadszor – összességében negyedszer – Európa-bajnoki résztvevő déli szomszédunk. A korábban jugoszláv válogatott futballisták 1996-ban mutathatták meg magukat először önállóan a kontinenstornán, és a negyeddöntős szerepléssel nem okoztak csalódást.


 

Annál inkább négy évvel később, amikor már a selejtezőkben elbuktak. Sok ország tart számon úgynevezett aranygenerációt; a horvátok történetesen az ezredfordulón büszkélkedhettek eddigi legjobb keretükkel – aztán mire vitték…

Pedig az a válogatott, amelyben Suker (Real Madrid), Boban (Milan), Asanovic (Napoli), Vlaovic (Valencia), Prosinecki (korábban Real Madrid, Barcelona, akkor már Dinamo Zagreb) szerepel, annak bármilyen versenysorozatban győzelmi esélye van.  Ahogy ugyanennek a társulatnak az 1998-as, franciaországi vb-n volt is, ám a későbbi győztes franciáktól 2-1-es vereséget szenvedtek az elődöntőben, s lettek végül harmadikak.

Azért az nem baj, hogy az idei Eb-n a két csapat nincs azonos csoportban, ugyanis a szövetségi kapitányok hagyományos kézfogása ugyancsak pikáns lenne. Az egyik oldalon Slaven Bilic, a másikon Laurent Blanc ül a kispadon, márpedig kettejüknek volt egy kínos afférja a már említett mérkőzésen. A horvát hátvéd emlékezetes színészi alakítást nyújtott egy tülekedés során, amely után Garcia Aranda spanyol játékvezető kiállította Blanc-t, aki ezért nem játszhatott a világbajnoki döntőben. Távolmaradásától függetlenül őt is aranyérmesnek kell tekinteni, ám ha valaki az ellenfél „csibészsége” miatt kénytelen a lelátóról nézni élete mérkőzését, az joggal neheztelhet másfél évtized után is…

Ami a jelenlegi horvát válogatottat illeti, nagy nevekben most sincs hiány, ám autogramokkal nem lehet mérkőzéseket nyerni. Tagja a keretnek Pranjic, ám csak a padot melegíti a Bayernben. Ugyancsak tartalék a Borussia Dortmundban Perisic és a Tottenhamben Kranjcar. Hasonló a státusza Rakiticnak (Sevilla) és Corlukának (Leverkusen), márpedig cserejátékosokkal nehéz Európa-bajnokságot nyerni. Olic sérülése szintén nem tett jót a kilátásoknak.

Még szerencse, hogy Mario Mandzukic rendszeresen játéklehetőséget kap a Wolfsburgban, még gólokat is rugdosgat. De hát ő csak az a bizonyos egyetlen fecske… Spanyolország ellen talán már a horvátok is elkönyvelték a vereséget, az olaszok és az írek ellen viszont lehet keresnivalójuk. Az egyenes kieséses szakaszban pedig már bármi megtörténhet.

Davor, a gólvágó
A világ legjobb futballistái állították össze azt a FIFA-listát, amely a 100 legjobb játékost tömöríti. Ezen egyetlen horvát játékosként Davor Suker szerepel. Karrierjének első sikereként a jugoszláv ifjúsági válogatottal világbajnok lett, majd Eb-t nyert a 21 éven aluliak között. A Dinamo Zagreb egykori sztárja Spanyolországban, előbb Sevillában, majd a Real Madridnál futott be igazi karriert: a „blancókkal” 1998-ban Bajnokok Ligáját nyert. A horvát válogatottban 69-szer szerepelt, 45-ször volt eredményes. Az 1996-os Európa-bajnokságon és a két évvel későbbi vb-n egyaránt beválogatták az úgynevezett All Star-csapatba. Az 1998-as világbajnokságon a csapattal bronzérmet nyert, és ő lett a gólkirály, olyanok előtt, mint Batistuta, Vieri, Ronaldo és Rivaldo. Ehhez képest szinte szóra sem érdemes, hogy hatszor választották a legjobb horvát labdarúgónak…

 

A HORVÁT EB-KERET

Kapusok: Stipe Pletikosa (FK Rosztov), Danijel Subasic (Monaco), Ivan Kelava (Dinamo Zagreb).

Védők: Vedran Corluka (Tottenham), Josip Simunic (Dinamo Zagreb), Ivan Strinic (Dnipro), Gordon Schildenfeld (Eintracht Frankfurt), Domagoj Vida (Dinamo Zagreb), Jurica Buljat (Makkabi Haifa), Danijel Pranjic (Bayern München).

Középpályások: Darijo Srna (Sahtar Doneck), Ognjen Vukojevic (Dinamo Kijev), Ivan Rakitic (Sevilla), Tomislav Dujmovic (Dinamo Moszkva), Luka Modric (Tottenham), Milan Badelj (Dinamo Zagreb), Niko Kranjcar (Tottenham), Ivan Perisic (Borussia Dortmund), Ivo Ilicevic (Hamburg).

Csatárok: Mario Mandzukic (Wolfsburg), Eduardo Da Silva (Sahtar Doneck), Nikica Jelavic (Everton), Nikola Kalinic (Dnipro).

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu