Tánctanárként villog Halmosi klubtársa

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 18. 10:19
Csapata ugyan nem szerepel jól az angol liga második vonalában, csak a 20. helyen áll, a futballistaként immár veteránnak számító Nolberto Solano mégis nagyon boldog. Halmosi Péter csapattársa ugyanis végre megvalósíthatja álmát, szabadidejében tánctanárként csilloghat, sőt már hobbizenekart is alapított.


 

A perui középpályás immár futball-karrierje utolsó szakaszában jár, lassan-lassan el kell gondolkodnia a befejezésen. A Hull Cityt azonban még teljes erővel szolgálja, de immár másra is van ideje. A West Ham United, a Newcastle United és az Aston Villa korábbi ásza napjainkban is kisvárosban éli mindennapjait, a helyi pub törzsközönségének pedig táncleckéket ad.

Nem meglepő, hogy Solano imádja a vérpezsdítő dél-amerikai ritmusokat és dallamokat, néhány hete salsázni tanítja a hűvösebb angolokat.

„Öt éves korom óta salsázom, ez a kedvenc zenei stílusom! Bárki táncolhat erre a muzsikára, ha elsajátítja az alaplépéseket” – jelentette ki a futballista.

Nolberto Solano „osztályába” harmincan kerültek, valamennyien örömmel vesznek leckéket. Hivatalosan Coco Vega salsatanár a „főnök”, de a Hull City játékosa is sokszor beáll a parkettre.

„A futball most még fontosabb a salsánál, de lehet, hogy a jövőben már tánctanárként is boldogulhatok…” – jegyezte meg Solano.
 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu